Elindul Genovában a Costa Concordia


-A A+

Szerdán kezdik el vontatni a Costa Concordia roncsát a toszkániai Giglio szigetének partjaitól a genovai kikötő felé, ahol szétszedik - jelentette be Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője. A roncsot 320 kilométeres útján 14 hajó kíséri.

A korábbi tervek szerint a tengerjárót hétfőn kezdték volna elvontatni a toszkán tengernek arról a pontjáról, ahol több mint két évvel ezelőtt zátonyra futott. A hajóroncsot eddig 11 méterrel sikerült megemelni, és további három méter szükséges ahhoz, hogy a Costa Concordia teljesen a vízen ússzon. A vontatási előkészületeket azonban a viharos időjárás késlelteti.

„Az ilyen műveleteket egyszerűen nincs értelme siettetni. Ha sietni kell, akkor mindig jönnek a hibák, most pedig nem hibázhatunk. Most a biztonság és a környezet kímélése a legfontosabb" – mondta Michael Thamm, a hajótársaság vezetője.

A több mint 2 éve zátonyra futott tengerjárót tavaly szeptemberben állították egyenesbe. Azóta a Costa Concordia roncsának mindkét oldalára speciális tartályokat rögzítettek. Ezeket először vízzel töltötték meg a tengerjáró stabilizálására, majd a vizet kiszivattyúzva levegővel töltötték fel őket a hajótest megemelésére. A genovai kikötőig tartó utat a hajóroncs 4-5 nap alatt teszi majd meg. A Costa Concordiát két vontatóhajó és további tizenöt hajó kíséri.

Az utóbbi hét végén katasztrófaturisták tömege árasztotta el Giglio szigetét, hogy utoljára lefényképezzék magukat a Costa Concordia roncsával.








EZT OLVASTA MÁR?

X