Észak-Korea rakétákat lőtt ki Ferenc pápa megérkezésekor
Három rövid hatótávolságú rakétát lőtt a tengerbe Észak-Korea csütörtökön, szinte egy időben azzal, hogy Ferenc pápa a szomszédos Dél-Koreába érkezett. A keleti partról, Vonszanból indított rakéták 220 kilométert repültek, majd belehullottak a tengerbe - közölte egy szöuli forrás. A névtelenül nyilatkozó tisztviselő szerint kísérleti indításról van szó.
Észak-Korea idén már szokatlanul sok kísérletet végzett rövid hatótávolságú rakétákkal és tüzérségi lövedékekkel. A mostani indítás összefüggésben lehet azzal, hogy hamarosan újabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődik - ezek ellen Phenjan szinte rendszeresen rakétatesztekkel tiltakozik.
Ferenc pápa most először jár Ázsiában egyházfőként, és utazásának egyik célja - korábbi vatikáni közlések szerint - hogy előmozdítsa a Két Korea megbékélését. Északra a pápa nem látogat el, de a szöuli székesegyházban hétfőn tartandó miséjét a térség békéjéért ajánlja fel.
- 39781 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39783 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39783 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39785 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39786 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39786 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni