Tüntetésre biztatja az oroszokat Svájcból Hodorkovszkij
A moszkvai hatóságok hazudnak Oroszország ukrajnai tevékenységéről – állítja a Svájcban tartózkodó Mihail Hodorkovszkij orosz iparmágnás, aki tüntetésre szólította fel honfitársait. Az egykori Jukosz olajcég volt főrészvényese szerint Oroszország fegyverzetet és katonákat küld Ukrajnába, az orosz hatóságok viszont minderről hazudnak, éppen úgy, mint a nyolcvanas években az afganisztáni háború esetében és a kilencvenes években a csecsenföldi háború esetében.
Az „egyenlőtlen küzdelem” mindkét oldalon áldozatokkal jár, munkatársakat, barátokat, rokonokat temetnek Oroszországban és Ukrajnában is. „De nem azért öljük egymást, mert ezt akarjuk, hanem azért, mert az öregedő rezsimnek szüntelenül vér kell” – emelte ki a honlapján közzétett nyilatkozatában.
Hodorkovszkij hangsúlyozta, hogy meg lehet állítani a háborút, és ehhez csak „az utcára kell vonulni”, tüntetni, sztrájkolni kell. „A hatóságok rögtön kushadnának, mert gyávák”, de tiltakozás helyett „mi mégis inkább hiszünk a hitegetésnek, és sírunk a temetéseken” – írta Hodorkovszkij, hozzátéve, hogy ő már nem tud csendben maradni, és nem is lesz csendben.
Az üzletember tavaly decemberben elnöki kegyelemmel szabadult, és rögvest külföldre, Berlinbe repült, onnan pedig hamarosan Svájcba távozott, ahol idén márciusban ideiglenes, de meghosszabbítható letelepedési engedélyt kapott.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni