Szír célpontokat bombázott a török hadsereg


-A A+

Újabb incidens történt pénteken a török-szír határ térségében: egy Szíriából kilőtt aknagránát csapódott be török területen, majd a török hadsereg visszalőtt. Az összecsapás körülményeiről, áldozatairól még nem érkeztek megerősített jelentések. A BBC úgy tudja, hogy a dél-törökországi Hatay tartomány déli részén, Altinozu város közelében történt az eset – ez a terület annak a szíriai Aleppónak a közelében van, ahol a legsúlyosabb harcok folytak pénteken is.

torok tankok

Az Anadolu török hírügynökség szerint szombat hajnalban is egy aknagránát csapódott be egy török falu mellett. Emiatt a török hadsereg reggel újra bombázni kezdett szír célpontokat.

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pénteken bejelentette, Törökországnak nem érdeke, hogy háborúzzon Szíriával, de nem áll távol tőle. A kormányfő egyúttal figyelmeztette Damaszkuszt, hogy súlyos hibát követ el, ha harcba bocsátkozik Törökországgal.

„Nem vagyunk a háború hívei, éppen ellenkezőleg, kormányunk a béke politikáját folytatja a térségben. Ugyanakkor egyetlen, országunknak kárt okozó lépés nem maradt és nem marad válasz nélkül” – jelentette ki Erdogan.

A miniszterelnök felidézte azt a júniusi incidenst, amikor a szír légvédelem lelőtt egy török vadászgépet. Mint mondta, Törökország utána folyamatosan figyelmeztette Szíriát: ha újabb ilyen eset történik, annak meglesznek a következményei. „Néhány esetben lövedékek hulltak lakatlan területekre, s mi csupán jegyzéket adtunk át. Öt állampolgárunk halála azonban nem az a kérdés, amit jegyzékkel meg lehet oldani” – fogalmazott a miniszterelnök.

torokszir falu

Szerda délután szír aknagránátok csapódtak be a délkelet-törökországi Sanliurfa tartomány egyik határ menti falujában, Akcakaléban, megölve egy nőt és négy gyermeket. Csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte a szír támadást, egyúttal visszafogottságot kértek Törökországtól. A szerdai támadás megtorlásként a török tüzérség csütörtök reggelig szíriai célpontokat lőtt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X