Putyin Kijev bevételéről szóló kijelentését magyarázza a Kreml


-A A+

Kiragadták a szövegkörnyezetből az orosz elnök kijelentését Kijev két héten belüli bevételéről, Vlagyimir Putyin nyilatkozatának más értelme volt – közölte kedden Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó.

Hétfőn a Spiegel brüsszeli forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az orosz államfő az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval folytatott telefonbeszélgetésében azt mondta, hogy két héten belül beveszi Kijevet, ha úgy akarja.

A német lap szerint Putyin ezzel fejezte ki azt a véleményét, hogy az EU-nak nem kellene őt provokálnia az uniós szankciók kiterjesztésével. A beszélgetést az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte, aki magyarázatot akart kérni az orosz elnöktől orosz katonák határon átnyúló, Ukrajna délkeleti régióját érintő tevékenységére.

A Kreml néhány napon belül másodszor magyarázkodik Putyin szavai miatt. Vlagyimir Putyin augusztus végén egy tévéinterjúban tárgyalásokat sürgetett a szakadárok és a kijevi kormány között a délkelet-ukrajnai társadalom politikai szerveződéséről és államiságáról, szóvivője később viszont hozzátette, hogy az orosz elnök nem úgy értette, hogy az országrész kiválna Ukrajnából.

A szóvivő szerint „olyan értelmezések” jelentek meg, mintha az orosz államfő Kelet-Ukrajna önálló államiságáról folytatandó tárgyalásokról beszélt volna. Hozzátette, hogy bár az elnök az államiság szót használta, a Kreml szerint egyáltalán nincs szó a Novorosszijának nevezett donyecki és luhanszki népköztársaságot egyesítő délkelet-ukrajnai terület szuverenitásáról.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X