Nemzetépítési terveit ismertette Orbán a magyar diaszpórával


-A A+

„A kormány arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy szerkezeti átalakításokat hajtson végre Magyarország sikeressége érdekében. Ehhez modern nemzetépítésre van szükség, aminek a pillérei az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világ magyarságának közösségként való újjáépítése" - fogalmazott hétfő reggel Orbán Viktor magyar kormányfő a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén.diaszporatanacs4

Lezárult a történelem egyik európai fejezete

A '68-as generáció gondolataira nem lehet jövőt építeni Európában – mondta. Orbán Viktor a Parlamentben tartott negyvenöt perces beszédében arról beszélt, hogy „mivégre jött létre a kétharmad”. Szerinte lezárult a történelem egyik európai fejezete, és azokkal az eszközökkel, amikkel eddig a világ vezető civilizációja volt a miénk, a továbbiakban már nem lehet versenyképesnek lenni. „Nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig éltünk” – mondta. Orbán szerint Nyugat-Európában ez nehezebb átalakulást jelent, mint Közép-Európában, mert itt valójában nem épült ki jóléti rendszer.

Miért is jött létre a kétharmad?

Szorgalmazta egyúttal Közép-Európa és Németország együttműködését, amivel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ha Magyarország nem hibázik, jövőre együtt tud növekedni a német gazdasággal. A miniszterelnök szerint egyébként Magyarországnak esélye van arra, hogy a következő két évben továbbra is egyszerre folytassa az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrizze a politikai stabilitást is. Mint mondta, ez az, ami megvilágítja, miért is jött létre 2010-ben a kétharmad.

Az önsajnálat és a lebeszélés kultúrája

Magyarországnak viszont van két nagy ellenfele, amiket mindehhez le kell győznie, ez pedig az önsajnálat és ennek „unokatestvére”, a lebeszélés kultúrája. Önsajnálat helyett a „csakazértis” kultúrájának kialakítására van szükség, amely nem a hurráoptimizmussal, hanem „a veszteség mélyen átélt élményéből kinövő életerővel” azonos – mondta. „Ha azt várjuk, hogy a most elvégzett munkáért holnap reggel a munka igazi értékét elismerő szavakat fogunk kapni (...), akkor félreértjük a magyarokat” – mondta.

Az európai kultúra másfajta értelmezése

Orbán Viktor szerint az európai társadalomfejlődés következő szakasza a vallásból átvett, a tízparancsolat szellemében megfogalmazott tradicionális értékekre, a család megerősítésére és a nemzetek reneszánszára fog épülni. Ezt az elképzelést azonban a Magyarországgal szemben álló nyugat-európai politikai elit, amelynek tagjai jórészt a '68-as generációból kerültek ki, a legnagyobb hevességgel utasítja el – mondta.

Magyar Diaszpóra Tanács. A Magyar Diaszpóra Tanács tavaly novemberben alakult. Alapító okirata szerint a diaszpórában élő magyarságnak húsz évvel a rendszerváltoztatás után végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, és megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét.

Szerinte viszont mivel lezárult a történelem egyik európai fejezete, ezen elit gondolkodásmódja is érvényességét vesztette, ezekre a gondolatokra nem lehet jövőt építeni Európában, ezek nem állják ki „a következő húsz év hullámverését”. A Magyarországgal szembeni támadások is éppen ebből, az európai kultúra másfajta értelmezéséből adódnak, nem pedig az ország elleni összeesküvésekről van szó – mondta.

Magyarország saját lába

A kormányfő érintette a demográfiai problémákat is, kiemelve, hogy az a közösség, ami biológiailag nem képes fenntartani magát, az nem tudja fenntartani saját rendszerét sem. Kormánya eddigi munkáját értékelve azt mondta, hogy az a kép ma már nem igaz, hogy Magyarország ne tudna megállni a saját lábán. „Az IMF-fel ugyan meg akarunk egyezni, de most már mindenki elfogadja a világon, hogy ha nem lenne megegyezés, Magyarországnak akkor sem lennének finanszírozási gondjai. (...) Az a kérdés, hogy drágábban vagy olcsóbban finanszírozza magát” az ország – mondta.

A nemzet fő ereje: a középosztály

Orbán szerint ugyanakkor elmaradásban is van a kabinet, mivel az alsóközéposztálynak egyelőre nem tudtak kitörési lehetőséget biztosítani, holott a politikai stabilitást csak egy széles középosztályra építve lehet megőrizni, „a nincstelenekre és a milliárdosokra építve” ezt nem lehet elérni. A következő időszak feladata, hogy a 100-210 ezer forint között kereső alsóközéposztály-belieknek biztosítsanak olyan család-, otthonteremtési és bér-, valamint munkaprogramokat, amikkel ezek az emberek szintén azt érezhetik, hogy ők is a nemzet fő erőihez tartoznak.

Magyar világhálózat

diaszporatanacs3Orbán Viktor beszédét azzal összegezte, hogy kormánya olyan szerkezeti átalakításokra kapott kétharmados felhatalmazást, amik strukturálisan alkalmassá teszik Magyarországot a sikerességre. Ehhez négypilléres modern nemzetépítésre van szükség: ki kell szabadítani Magyarországot az adósságcsapdából, versenyképessé, azaz termelési központtá kell válni, meg kell állítani a demográfiai hanyatlást, a világ magyarságát pedig közösségként kell újjáépíteni, vagyis „a világban szétszórva élő magyarság jó részeit meg kell szólítanunk”, és világhálózatba kell őket szervezni, hogy "meg tudjunk maradni” – mondta.

Mindezzel Magyarország a mostani felfordulásból sikeres, erős országként fog felemelkedni – zárta a beszédét a miniszterelnök.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X