Megemlékezések Washingtonban és New Yorkban 2001-es terrortámadásokra
Barack Obama elnök, a first lady és Joe Biden alelnök részvételével a Fehér Háznál csütörtökön egyperces csenddel emlékeztek meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadások csaknem 3 ezer halottjáról.
New Yorkban, a Világkereskedelmi Központ (WTC) ledöntött ikertornyainak helyén létesített emlékhelyen a hagyományoknak megfelelően felolvassák az áldozatok névsorát. Megemlékezést tartanak a Shankville-nél, a United Airlines 93-as járatának lezuhanásának helyszínén is.
Obama elnök, aki szerdán bejelentette, hogy Szíriára is kiterjeszti au Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni légicsapásokat, a tervek szerint beszédet mond majd a Pentagonnál, az ott életüket vesztettek hozzátartozóinak részvételével megrendezendő szertartáson.
Noha az amerikai belbiztonsági minisztériumnak nincs tudomása konkrét terrorfenyegetésről, az Egyesült Államok biztonsági szolgálatai a korábbi évekhez hasonlóan most is fokozott készültségben várták az évfordulót, mert annak az iszlamista terrorszervezetek szimbolikus és propagandisztikus jelentőséget tulajdonítanak.
- 39817 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39819 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39819 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39820 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39822 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39822 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni