Véget ért Bajnai Gordon politikai pályája


-A A+

Bajnai Gordon végképp hátat fordít a napi politikának, visszavágyott a polgári életbe, mivel elege lett az ellene irányuló lejárató kampányból – írja az origo.hu.

Bajnai Gordon külföldön folytathatja pályafutását, egy francia multinacionális cég (Meridiam-csoport) ügyvezető igazgatója lesz. 2012. október 23-án tért vissza a politikába, míg 2009-ben Gyurcsány Ferencet váltotta a miniszterelnöki székben. Vezetett több minisztériumot is a Gyurcsány-kormányban, korábban pedig üzletemberként dolgozott.

A Népszabadság hétfői számában arról írt, hogy az Együtt politikusait meglepte Bajnai mostani lépése, mivel szerintük megvárhatta volna az önkormányzati választások végét. A volt miniszterelnök nem költözik el az országból, de a hétköznapjait Párizsban tölti majd, míg az Együtt–PM negyedévente ülésező politikai tanácsában részt fog venni. A lap forrásai szerint többek között azért is döntött a távozás mellett, mivel szüksége van sikerelményre, amiből 2012 ősze óta nem sok jutott neki.

A napilap szerint el sem gondolkodott a főpolgármester-jelöltségen, mivel a főváros vezetése számára visszalépés lett volna. Az esetleges visszatérését firtató kérdésre a volt miniszterelnök egyik közeli munkatársa azt felelte: legfeljebb akkor tér vissza, ha ismét válságkezelésre szorul az ország, ám ezt ő sem kívánja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X