Az első ebola-fertőzött francia önkéntest hazaszállítják Párizsba


-A A+

Hazaviszik csütörtökön Párizsba az ebolával megfertőzött első francia beteget, az Orvosok Határok Nélkül nevű humanitárius szervezet egyik női önkéntesét, aki Libériában kapta el a betegséget. A nő Monroviában önkénteskedett, több hete van Libériában, egy orvosilag jól felszerelt repülőgéppel szállítják haza – mondta Bertrand Draguez, a szervezet orvosigazgatója.

A beteget a Párizs közeli Saint-Mandé katonai kórházába szállítják, ahol „két negatív nyomású szoba" áll rendelkezésre – jelezte a katonai kórház. Az Orvosok Határok Nélkül nem fedte fel pontosan a nő kilétét, mert szeretné tiszteletben tartani az „intimitását". Azt viszont megerősítették, hogy a szervezetnek ő az első „nyugati kollegája", aki elkapta az ebolát. Az afrikai munkatársak közül többen megbetegedtek már.

A francia nőt Libériában egy elkülönítő központba helyezték, amint jelentkeztek nála az első tüntetek. A laboratóriumi vizsgálatok megerősíttették, hogy megfertőződött az ebolavírussal. Vizsgálják, pontosan hogyan kaphatta el a betegséget, a biztonsági intézkedéseket szigorúan betartották ugyanis.

A mostani a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus majdnem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta, eddig már majdnem 2500 halottja van Nyugat-Afrikában. A kór terjedése ezúttal februárban Guineában kezdődött, és a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára, valamint Nigéria mellett a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Szenegálra is átterjedt.








EZT OLVASTA MÁR?

X