Vádat emeltek a Pásztor István ellen hergelő Gaudi-Nagy ellen


-A A+

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Gaudi-Nagy Tamással szemben felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértése és garázdaság bűntette miatt. 

A vád szerint a volt országgyűlési képviselő május 6-án a budapesti Kossuth téren elmondott beszédének hatására többen is fenyegetően léptek fel Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével szemben. 

A Fővárosi Főügyészség hétfői, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a kerületi ügyészség G. N. T-t aljas indokból elkövetett, személyi szabadság megsértésének bűntettével és garázdaság bűntettével vádolja mint felbujtót. A közlés szerint az ügyészség két ember ellen nyújtott be vádiratot személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt; a másik ember, az ügy elsőrendű vádlottja, egy nő többször leköpte Pásztor Istvánt. 

Az ismertetett vádirat szerint G. N. T. másodrendű vádlott május 6-án demonstrációt szervezett a magyar föld megvédéséért a Kossuth tér Parlament felé eső részére. A rendezvényen észrevéve az Országgyűlés alakuló üléséről távozó Pásztor Istvánt, a VMSZ (és egyben a vajdasági parlament) elnökét, akit a tömeg előtt a délvidéki magyarok kiemelt árulójának, hazaárulónak nevezett.  A közlés szerint szavainak hatására a hallgatóság körében Pásztor Istvánnal szemben "olyan ellenséges hangulat alakult ki, amely már a sértett testi épségét is fenyegette". 

A vád szerint G. N. T. további buzdítására először egy ismeretlen nő szaladt a sértetthez, és agresszív fellépésével megpróbálta őt a szabad mozgásában korlátozni, majd a másodrendű vádlott "további beszédével a rendezvény többi résztvevőjét is arra bírta rá, hogy csatlakozzanak az ismeretlen nőhöz, és legyenek segítségére a megkezdett erőszakos cselekmény véghezvitelében". 

https://www.youtube.com/watch?v=VSf5pQQBwDs

A vádlott szavai következményeként a sértett körül másodperceken belül 8-10-en jelentek meg, és "zárt csoportosulást alkotva, fenyegető magatartásukkal a sértettet megállásra kényszerítették". Többen megpróbálták megragadni a sértettet, miközben fenyegették, trágár szavakkal illeték, megcsípték és meglökték. Közülük két nő - egyikük az ügy elsőrendű vádlottja - többször le is köpte Pásztor Istvánt - áll az ügyészségi közlésben. Közölték: Pásztor István ezután tudott csak - részben a rendőrség közbelépésével - távozni. 

Pásztor István a köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés alakuló ülésén. Az ügyben megszólalt Áder János államfő is, aki sajtónyilatkozatában azt mondta: tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal, a hatóságok szeme láttára az Országház előtt.








EZT OLVASTA MÁR?

X