A határon túliak sűrűbb egyeztetést és autonómiát kérnek


-A A+

Az autonómia és az erős anyaország fontosságát hangsúlyozták egyebek között a külhoni magyar szervezetek képviselői a Magyar Állandó Értekezlet XI. plenáris ülését értékelve kedden este a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

Az RMDSZ gyakoribb egyeztetést szeretne

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a MÁÉRT elérte célját, és a zárónyilatkozatot kiegyensúlyozottnak nevezte. pasztor-kelemen

Ugyanakkor szerinte jó lenne, ha gyakrabban lennék szakpolitikai tanácskozások két MÁÉRT-ülés között. A közelgő választásokra kitérve hangsúlyozta: bíznak benne, hogy erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak.

A Református Székely Mikó kollégium ügye precedenst jelenthet, ha nem sikerül megállítani - tért át egy másik témára, hozzátéve: az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás létkérdésnek tekinthető a magyar közösség jövője szempontjából.

Az EMNP üdvözli az autonómiára vonatkozó kitételt

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke üdvözölte a zárónyilatkozat azon pontját, hogy az egyetlen elfogadható megoldás az autonómia kivívása. Kitért az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről szóló megállapodásra, és megjegyezte: elvárják a román kormánytól, hogy a vonatkozó megállapodás alapján biztosítsa az állami támogatást a Sapientia és a Partiumi egyetem számára.

Az MPP összefogna

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint a közelgő választásoknak nem három magyar szervezet versenyének kell lennie, hanem összefogásra van szükség, egyfajta nemzeti válogatottra. Kitért arra, hogy összefüggő gazdasági-oktatási-egészségügyi rendszerben kell gondolkodni, és ezen a területen még nagyon sok a tennivaló.

MKP: naponta fogyunk 16-tal

Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke az ottani magyarság számának csökkenésével kapcsolatban úgy fogalmazott: minden nap 16 magyarral kevesebb van a Felvidéken. Kijelentette: minden lépésüket ennek a tendenciának a megfordítására kell alárendelni.

Kitért arra is, hogy a magyar kormányzat visszaigazolta, hogy az uniós költségvetési tárgyalások után terítékre kerülnek a közösségeket érintő ügyek a kétoldalú megbeszéléseken. Példaként említette a Selye János Egyetem leminősítését, ami szerinte azt mutatja, a nemzetállam kiépítése Szlovákiában átgondolt koncepció alapján zajlik.

Kritizálták az MSZP-t

Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében az erős anyaország fontosságáról beszélt, majd szóvá tette, hogy az MSZP nem írta alá a záródokumentumot, és azt mondta: a szocialisták által említett kifogásokat az elmúlt nyolc évben ömlesztve zúdították a határon túliak nyakába.

Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának képviselője örömének adott hangot, hogy nem csak eszmei, hanem anyagi támogatást is kapnak az anyaországtól.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X