A Pussy Riot is esélyes a Szaharov-díjra


-A A+

A fehérorosz Alesz Bjaljatszki, a Pussy Riot orosz punkegyüttes, valamint – együttes jelölésben – az iráni Naszrin Szotude és Dzsafar Panahi az Európai Parlament (EP) Szaharov-díjára idén esélyes három jelölt – közölték kedden Brüsszelben a "döntősök" kiválasztása után.jeloltekbelul

Az Andrej Szaharovról – az egykori szovjet atomtudósból lett, később Nobel-békedíjjal kitüntetett ellenzéki másként gondolkodóról – elnevezett díjat az EP minden évben a gondolatszabadság valamely nemzetközi élharcosának ítéli oda.

Az utolsó előszűrő, ahol a három legesélyesebb jelölésről döntöttek, az EP külügyi és a fejlesztési bizottságában volt. A frakcióvezetők tanácskozásán kiválasztandó nyertest október 26-án hirdetik ki. Az 50 ezer euróval járó Szaharov-díjat december 12-én adják át Strasbourgban.

Bjaljatszki az emberi jogok érvényesüléséért küzd Fehéroroszországban, jelenleg börtönben tartják. Jacek Saryusz-Wolski lengyel néppárti EP-képviselő és 82 további képviselő jelölte a díjra.

A Pussy Riot tagjai – három nő, Nagyezsda Tolokonnyikova, Jekatyerina Szamucevics és Marija Aljohina – azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban engedély nélkül kezdtek zenélni, amiből videoklipet is készítettek, "Punk ima - Isten anyja, űzd el Putyint!" címmel. Két év börtönre ítélték őket. Werner Schulz német zöldpárti EP-képviselő, valamint 45 további képviselő jelölte őket.

Szotude bebörtönzött iráni jogász, aki a 2009-es elnökválasztás után bebörtönözött ellenzékieket védett. Panahi fimrendező, akinek alkotásai megrázó erővel mutatják be a mai iráni nehézségeket. Előbbit Marietje Schaake holland liberális, utóbbit Véronique de Keyser belga szocialista EP-képviselő jelölte.

A két iráni meglehetősen széles támogatottságot élvez, hiszen a szocialista és a liberális frakció mellett a zöldek képviselőcsoportja is testületileg mellé állt, valamint elnyerte José Ignacio Salafranca spanyol és Elmar Brok német néppárti, illetve 11 további EP-képviselő támogatását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X