Német Etikai Tanács: ne büntessék a vérfertőzést!


-A A+

A vérfertőző szexuális kapcsolat önként beleegyező felnőttek közt olyan alapjog, ami felülírja a család védelmének absztrakt jogát – mondta ki a Német Etikai Tanács. A testület ezért azt javasolja, hogy az incesztus ne számítson bűncselekménynek Németországban.

A Mandiner által idézett Telegraph tudósítása szerint a tanács határozata azután látott napvilágot, hogy egy családos testvérpár férfitagját három év börtönre ítélték vérfertőzésért Szászországban. A testvérpár kis korában nem ismerte egymást, a férfi már felnőtt, a lány 16 éves volt, amikor találkoztak. Családot alapítottak, négy gyermekük van, ebből kettő fogyatékos. Az ítéletet a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is helyben hagyta.

 A család felbomlott, miután a bírósági döntés következtében a gyermekeket elvették a szülőktől. Az etikai tanács szerint viszont a bíróság nem hivatkozhatott volna arra, hogy a vérfertőző kapcsolatból származó gyermekeknél nagyobb az esélye a fogyatékosságnak, mivel más párok esetében, ahol ugyanez a veszély fennáll, ez nem jogi akadálya a kapcsolat legalitásának.

A német kereszténydemokrata kormánypárt szóvivője szerint Angela Merkel kormánya nem fogja követni az etikai tanács javaslatait.

A legtöbb európai országban a vérfertőzést bünteti a törvény, Franciaországban viszont Napóleon idejében eltörölték az ilyen irányú törvényeket. A Max Planck Intézet felmérése szerint a németek négy százalékának volt életében „vérfertőző tapasztalata”. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X