Tanárok ezrei tüntettek Lisszabonban az oktatási rendszer ellen


-A A+

Portugál tanárok ezrei tiltakoztak a közoktatást érintő megszorítások ellen és az oktatási miniszter távozását követelték Lisszabonban vasárnap. Az utcai megmozdulást hét tanárszakszervezet rendezte, amelyek egyebek mellett a szakképzésbe való befektetés hiánya, az iskolák költségvetésének csökkentése és tanintézmények bezárása miatt szólították tüntetésre tagjaikat.

A pénzhiány mellett az is felbosszantotta a portugál tanárokat, hogy iskolai feladataikhoz az utóbbi időben számos bürokratikus jellegű kötelességet tettek hozzá, valamint tesztet vezettek be a már hosszú ideje a pályán lévő tanárok értékelésére. A szakszervezetek eredetileg a tanárok október 5-re eső világnapja alkalmából vonultak volna utcára a portugál fővárosban. Az oktatási minisztérium egy újabb sokat bírált pénteki bejelentése, miszerint szerződéses tanárok százait helyezik át önkényesen, azonban tüntetésre sarkallta őket. A minisztérium korábban már bocsánatkérésre kényszerült a szerződéses tanárok elhelyezését illető hibákkal kapcsolatban, amelyek miatt egyesek például otthonuktól száz kilométerre kaptak állást.

A többezres tömeg Nuno Crato oktatási miniszter távozását követelte Lisszabon utcáin. Az ország számos pontjáról érkezett tanárok egyúttal könyveket osztogattak a járókelőknek, arra hivatkozva, hogy feladatuk „a tudás terjesztése". A portugál kormány az utóbbi időben csökkentette a közoktatásra fordított összegeket és a tanárok bérét is az országnak nyújtott 78 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segély fejében megkövetelt takarékossági intézkedések részeként.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X