Japán tárgyalna Kínával a vitatott szigetről


-A A+

A gazdasági károk elkerülése érdekében tárgyalásokat helyezett kilátásba Kínával a két ország elmérgesedett területi vitájával kapcsolatban Noda Josihiko japán miniszterelnök a Bloomberg hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában.

„Kína és Japán a világ második és harmadik legnagyobb gazdasága, kölcsönös gazdasági függésünk pedig egyre mélyül. Ha kapcsolataink megromlanak, különösen a gazdasági kapcsolatok, azzal mindkét ország veszíteni fog" - mondta.noda

A szigetvita miatt számos japán vállalkozást megtámadtak tüntetők Kínában, ezért több közülük ideiglenes gyárbezárásra kényszerült. Az ellenséges hangulat miatt a szigetország autógyártóinak kínai értékesítése jelentősen megcsappant, emiatt a Toyota, a Nissan és a Honda nagyjából felére csökkentette kínai termelését. A viszályt a turisztikai szektor is megsínylette, a japán légitársaságok sorra mondják le kínai járataikat. Korábban a két ország egymás legjelentősebb turisztikai partnere volt.

Egyes iparágakat már befolyásolt a szigetvita, tárgyalni kell, hogy ne legyen még nagyobb hatása a kapcsolatokra - közölte Noda.

A politikai feszültség miatt a kínai pénzügyminiszter és a jegybankelnök távolmaradt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tokiói közgyűlésétől. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója csütörtökön úgy fogalmazott: a két kínai tisztviselő "sokat veszített" az ülés kihagyásával.

Kína Japán legjelentősebb, Japán pedig Kína harmadik legfőbb kereskedelmi partnere (az EU és az Egyesült Államok után), a kettejük közötti éves forgalom értéke tavaly meghaladta a 342 milliárd dollárt. A szigetország egyúttal Kína legfőbb külföldi befektetője.

A Kelet-kínai-tengeren található, Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek hovatartozásával kapcsolatos vita azután mérgesedett el, hogy a japán állam megvásárolta a terület egy részét egy magántulajdonostól. Ez Peking heves diplomáciai tiltakozását és Kína-szerte erőszakos Japán-ellenes tüntetéseket váltott ki. Kína területe integráns részének tartja az 1895 óta Japán fennhatósága alatt álló szigeteket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X