Tüntetők jutottak be az Európai Parlament épületébe (VIDEÓ)


-A A+

Néhány tucat kurd tüntető gyakorlatilag elfoglalta ez Európai Parlament központi épületének fő közlekedő folyosóját. Azt követelték, hogy az EU segítsen a kurdoknak Irakban az Iszlám Állam elleni harcban. A tüntetők már elhagyták az épületet.

Abdullah Öcalan Törökországban fogva tartott kurd vezető mellett tüntetők jutottak be kedden délelőtt az Európai Parlament brüsszeli épületébe, akik egyúttal azt követelik, hogy az Európai Unió segítsen a kurdoknak az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet elleni harcban.

Az egyes beszámolók szerint 30-40, mások szerint több mint 100 tiltakozó Abdullah Öcalan Törökországban fogva tartott kurd vezető arcképével ellátott zászlókkal és az Öcalan és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által alapított úgynevezett Kurdisztáni Közösségek Uniója lobogójával gyakorlatilag elfoglalta ez Európai Parlament központi épületének fő közlekedő folyosóját, amely összeköti egymással a komplexum különböző részeit.

EP-képviselők és a helyszínen lévő újságírók szerint a tüntetők a biztonsági intézkedésekre fittyet hányva egyszerűen benyomultak az épületbe, amelynek harmadik emeletén aztán a legtöbben ülősztrájkba kezdtek, és nem voltak hajlandóak távozni. Az épületegyüttes bejáratainál nem sokkal később több kisbusszal jelent meg a belga rendőrség, és lezárta a bejáratokat.

Súlyos biztonsági incidens?

Több EP-képviselő súlyos biztonsági incidensnek nevezte a történteket, és feltették a kérdést: mi történt volna, ha fegyveresek akarnak behatolni az épületbe? Martin Schulz, az EP elnöke az internetre kitett rövid üzenet és fénykép tanúsága szerint találkozott a tiltakozók vezetőivel, és meghallgatta őket, de egyelőre ennél több tájékoztatást nem nyújtottak a találkozóról.

https://www.youtube.com/watch?v=efJFToRg8qQ

A European Voice című, uniós ügyekkel foglalkozó lap tudósítója, Dave Keating nem sokkal később arról is beszámolt, hogy a tiltakozók végül rendbontás nélkül, önként elhagyták az épületet, miközben - az Iszlám Állam korábbi neve, az Iraki és Levantei Iszlám Állam angol változatának rövidítését használva - azt kiabálták: "ISIS! Terroristák!" és "Szabad Kurdisztánt!".

Szemtanúk szerint a tiltakozás békés volt, a tüntetők nem voltak erőszakosak.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X