Máris megfenyegették a friss Nobel-békedíjast


-A A+

A pakisztáni, 17 éves lány ifjú kora ellenére már hosszú évek óta küzd a lányok tanuláshoz való jogáért.

Mindössze néhány órával azután, hogy Malala Juszafzai pakisztáni diáklányt Nobel-békedíjjal tüntették ki, egy pakisztáni szélsőséges csoport halálosan megfenyegette a lányok tanuláshoz való jogáért küzdő aktivistát, aki tevékenységéért egyszer már majdnem az életével fizetett.

Az augusztusban a Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezettől levált Dzsamaát ul Ahrár nevű szélsőséges csoport pénteken késő este Twitter-oldalán közölte: "a Malalához hasonló személyeknek tudniuk kellene, hogy minket nem félemlíthet meg a hitetlenek propagandája. Éles késeinket az iszlám ellenségeire fogjuk".

A 17 éves Malalát két évvel korábban, 2012. október 9-én tálib fegyveresek megpróbálták megölni, miközben hazafelé tartott az iskolai busszal. Több lövés is eltalálta, fején életveszélyes sérülést szenvedett. Felgyógyulása óta az Egyesült Királyságban él.

Pakisztánban széles körben dicséret és elismerés övezi minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasát. Az országos lapok Malalát "nemzeti hősnőként", "Pakisztán büszkeségeként" és "a nemzet lányaként" emlegették szombaton. A muzulmán államban, ahol mindennaposak az erőszakos bűncselekmények, a politikai csatározások és a társadalom jelentős része mélyszegénységben él, egy pakisztáni állampolgár Nobel-békedíjjal való elismerése örömmel töltötte el a lakosságot.

Malala egy nappal korábban a gyermekek jogainak védelmében folytatott harcáért az indiai Kailás Szatjárthival megosztva kapta idén a rangos társadalmi-politikai elismerést.   

A Nobel-bizottság megállapította, hogy a pakisztáni kitüntetett ifjú kora ellenére már hosszú évek óta küzd a lányok tanuláshoz való jogáért, és saját példájával bizonyította, hogy a gyermekek és fiatalok maguk is hozzájárulhatnak helyzetük javításához.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X