Sokba kerül Ausztriának Hitler szülőháza: eladná


-A A+

Nagy erőkkel keres az osztrák belügyminisztérium olyan hivatalt, amely hajlandó lenne Adolf Hitler szülőházába költözni, a Braunau-am-Innben álló ház ugyanis 2011 óta üresen áll. Korábban az épületben szakmunkásképző és fogyatékkal élők számára berendezett műhely működött.

Az osztrák állam és a városháza 1972 óta közösen bérli az épületet magántulajdonosoktól, így akarják megakadályozni, hogy a német határ menti kisvárosban lévő 800 négyzetméteres impozáns épület neonáci zarándokhellyé váljon. A ház tulajdonosa, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, nemrégiben elutasította az állam és a település javaslatát, hogy népfőiskolát és menekülteket segítő jótékonysági intézményt rendezzenek be benne.

Az épület bére - ahol a náci diktátor 1889-ben született és hároméves koráig élt -, havi 4600 euróba kerül az államháztartásnak. A tulajdonos többször is elutasította az állam vásárlási ajánlatát, arra hivatkozva, hogy az ár nem megfelelő – tette hozzá. Az 1972-ben megkötött bérleti szerződés értelmében az épületet csak szociális és oktatási célra lehet felhasználni. A dokumentum ezen túl beleszólási jogot biztosít a tulajdonosnak a bérlők kiválasztásakor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X