A brit The Guardian is foglalkozik a székelyföldi medvetámadásokkal


-A A+

A Guardian című napilap, Nagy-Britannia egyik legolvasottabb sajtóterméke is felfigyelt a székelyföldi medvetámadások ügyére, és megszólaltatta Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, aki szorgalmazza a hatóságok határozott fellépését, gyors reagálását és a vonatkozó jogszabályok, köztük a Románia meg az Európai Unió közti, medvék védelmére vonatkozó szerződés módosítását, az emberélet védelmére hivatkozva.

A megyeelnök szerint a cikk megjelenése is azt mutatja, hogy ha hallatjuk a hangunkat, azt meghallják Európában is, ezért rendszeresen tájékoztatni kell az illetékes uniós intézményeket problémáinkról, és kérhetjük a segítségüket ezek megoldásában.

"Mondjuk el, mi fáj, és meghallják azok, akiket ez érdekel. Akik pedig nem érzékelik a helyzet súlyát, azoknak felhívom a figyelmét arra, hogy emberek, köztük kisgyerekek élete forog veszélyben. Az emberi élet védelme mindennél fontosabb kell hogy legyen" – jelentette ki.

Borboly Csaba pénteken levélben kérte a megyei érintett közintézmények, civilszervezetek, hatóságok segítségét, állásfoglalását egy olyan Hargita megyei helyzetelemzés összeállításában, amely valós képet ad a megyében élő medvepopulációról, kitér a vadkárok kezelésének témakörére, elemzi az érvényben levő jogszabályokat, és tárgyalja a megyei lakosság biztonságát szavatoló szükséges intézkedéseket, további lépéseket is.

Az összesített adatok alapján készülő jelentésre hivatkozva a megyei tanács testülete is érdemben tudja tárgyalni a problémát, és javaslatokat tud megfogalmazni a központi döntéshozók és az EU illetékes szervei irányában.








EZT OLVASTA MÁR?

X