Exit-poll: Porosenko pártja nyerte az ukrán parlamenti választást


-A A+

Az egyik első exit poll-felmérés eredménye szerint az ukrán elnök, Petro Porosenko Blokkja nyerte a vasárnap megrendezett előre hozott parlamenti választást Ukrajnában, összességében pedig az ország európai közeledését támogató erők sikerét hozta a voksolás.

Az urnazárás után közzétett adatok alapján az államfő mögött álló és a nevét viselő pártszövetség a szavazatok 23,2 százalékával végzett az első helyen. A második legtöbb voksot, a szavazatok 20,7 százalékát Arszenyij Jacenyuk kormányfő pártja, a Népi Front kapta.

Új parlamenti erőként kerülhet be a harmadik legnagyobb pártként az előbbiekhez hasonlóan európai integráció párti, a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés nevű párt 13 százalékos támogatottsággal. Nyolc százalékot kapott a felmérés szerint a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok által alapított Ellenzéki Blokk.

A bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt átlépte még az Oleh Ljasko vezette populista, nacionalista Radikális Párt, a szintén nacionalista Szabadság párt és Julija Timosenko Haza pártja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X