Netanjahu előmozdítja ezer új lakás felépítését Kelet-Jeruzsálemben


-A A+

Újabb több mint ezer lakás felépítését "mozdítja elő" Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálem területén - írta a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja hétfőn.

A tervek szerint hatszázhatvan lakást húznak majd fel a Ramat Slomó és négyszázat a Har Homa nevű, az 1967-es határvonalon túl fekvő izraeli lakónegyedekben. A jeruzsálemi körzeti építési bizottság kedden vitatja meg 1531 darab, már 2013-ban végleg jóváhagyott, de később a nemzetközi tiltakozás hatására befagyasztott új lakóegység létrehozásának technikai akadályait, köztük a szükséges építési engedélyek ügyét.

A Ynet szerint a hétfő este várható döntéssel a kormányfő jobboldali szavazóbázisát próbálja megerősíteni és kiengesztelni a kneszet (parlament) hétfő este kezdődő téli ülésszaka előtt. Az ülésszakon Netanjahu várhatóan a jobboldal kereszttüzébe kerül majd a vitatott új betérési törvény miatt, illetve azért, mert útját tervezi állni egy nacionalista törvényjavaslatnak, amely korlátozni akarja az alkotmánybíróság hatáskörét. Ezen kívül a lap jelentése szerint Netanjahu biztonsági okokra hivatkozva ciszjordániai infrastrukturális építkezéseket is elrendel. Főként új utakat terveznek építeni a megszállt területeken, amelyek a miniszterelnöki hivatal közlése szerint a palesztin lakosságot is szolgálni fogják.

Az izraeli kettes tévécsatorna vasárnap este arról számolt be, hogy a miniszterelnök kétezer új ciszjordániai lakásról, tizenkét új útról, parkokról, diákotthonokról és a pátriárkák sírjának hebroni renoválásáról tárgyalt a jobboldali honatyákkal és a telepesek képviselőivel.

A lépéssel az izraeli kormányfő várhatóan még jobban magára haragítja az Egyesült Államokat, miután október elején a washingtoni kormányzat kijelentette egy kelet-jeruzsálemi építkezési tervről, hogy az „megmérgezi a légkört” és „eltávolítja Izraelt még a legközelebbi szövetségeseitől is.” 

Szombaton Jaír Lapid centrista pénzügyminiszter figyelmeztetett, hogy az új ciszjordániai fejlesztési tervek tovább rontják az ország amerikai kapcsolatait, míg Cipi Livni igazságügy-miniszter egyenesen felelőtlennek nevezte a lépést.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X