Az internetadó ellen tüntetők nem kérnek Deutsch konzultációjából


-A A+

Nem akarnak milliárdokért konzultálni a Fidesz EP-képviselőjével, egyrészt mert az internetadót semmilyen formájában nem tartják elfogadhatónak, másrészt az emberek már kifejezték véleményüket, szerintük felesleges erre adófizetői pénzt pazarolni.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott hétfő este Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetések szervezője.

Gulyás azt mondta, nem kérnek a Deutsch Tamásra bízott nemzeti konzultációból az internetadó témájában. Egyrészt az internetadót semmilyen formájában nem tartják elfogadhatónak, másrészt az emberek már kifejezték véleményüket, felesleges erre adófizetői pénzt pazarolni.

Azt is mondta, jelenleg nincs bejelentett tüntetésük, de ha szükség lesz rá, mert a kormányfő nem tartja a szavát, készen állnak rá, hogy jól szervezett és nagy létszámú demonstrációt szervezzenek. Gulyás közölte: figyelik a november 5-i gazdasági bizottsági ülést is. Mint mondta, a Százezren az internetadó ellen nevű Facebook-csoportot 255 ezren lájkolták, 50 ezerrel többen, mint a Fidesz oldalát. Szerinte a kormánypárti szavazók is elutasítják az új adónemet.








EZT OLVASTA MÁR?

X