Magyarországon át akart eljutni az Iszlám Államhoz egy holland lány


-A A+

Magyarországon keresztül próbált egy fiatalkorú holland lány Szíriába jutni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. A lányt egy rendőri ellenőrzés során azonosították, a Terrorelhárítási Központ (TEK) biztonságos helyen őrizte, majd november 4-én átadta a holland hatóságoknak.

A TEK szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Budapest-Belgrád nemzetközi vasútvonalon Szíria felé tartó holland lányt október 29-én Kelebiánál tartóztatták fel egy rendőri intézkedés során. A tizenhat éves lény kilépéskor a testvére nevére kiállított, hamis okmányokkal próbálta igazolni magát. Kiderült, hogy a lányt a holland hatóságok eltűntként keresik, és körözési adatai közt az Iszlám Államhoz való csatlakozás gyanúját is feltüntették. A kiemelt biztonsági kockázat miatt a TEK a lányt azonnal biztonságos helyre szállította, és lefolytatta a szükséges vizsgálatokat. 

Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a marokkói származású holland állampolgár folyamatosan látogatott olyan közösségi oldalakat, amelyeket a szélsőséges iszlamisták propaganda- és toborzási céllal üzemeltetnek. A közösségi kapcsolatait elemezve világossá vált, hogy olyanokkal is sikerült kapcsolatba lépnie, akik segítségére lehettek volna a kiutazásban, majd később a terrorszervezethez csatlakozásban.

A TEK szerint a virtuális kapcsolati hálója alapján feltételezhető, hogy a lány az Iszlám Állam által ellenőrzött egyik szíriai nagyvárosban található úgynevezett női központban akart letelepedni, és kész lett volna fegyveres harcot folytatni, illetve terrorcselekményeket elkövetni.Az elfogott lányt, valamint a vizsgálat során összegyűlt információkat kedden átadták a holland rendőrség Magyarországra érkezett képviselőinek. 

A TEK közleményében azt írta: továbbra is szorosan együttműködnek az uniós társszervekkel annak érdekében, hogy megakadályozzák és hatékonyan ellenőrizzék az Európából az Iszlám Államhoz csatlakozni szándékozók mozgását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X