Az orosz állami tévében dicsérik Magyarországot


-A A+

A nyugati államoknak "a társadalmi értékek átkódolására való törekvését" ostorozta az orosz állami televízió befolyásos műsorvezetője, miközben Magyarországot az "ellenállás" példájaként mutatta be.

Dmitrij Kiszeljov, az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság (VGTRK) alelnöke, egyben az Oroszország Ma nevű állami médiavállalat vezérigazgatója a Rosszija 24 állami hírtelevízióban vasárnap késő este sugárzott heti magazinműsorban bírálta a lett külügyminisztert, amiért bejelentette, hogy homoszexuális, noha ezt megtarthatta volna magának, s elítélte, hogy Ban ki Mun ENSZ-főtitkár a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, az osztrák Conchita Wurst transzvesztita énekessel találkozott. A műsorvezető ugyanakkor pozitív példaként említette, hogy az általa bírált nyugati értékekkel és a Nyugat geopolitikai hegemóniára törekvésével szemben Milos Zeman cseh államfő és a magyar vezetés is fellép. 

A Kreml "megmondó emberének" számító, Nyugat-, és Ukrajna-ellenes kirohanásairól ismert Kiszeljov azt mondta, hogy az ellenállás egyik példája Magyarország, amely az Európai Unió bizonyára legnehezebben 'átkódolható' tagállama". Utalt arra, hogy Orbán Viktor kormányfő "határozottan fellép az Oroszország elleni nyugati szankciókkal szemben", és emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament nemrég a Déli Áramlat megvalósításának felgyorsításáról döntött. A műsorvezető Kövér László parlamenti elnöknek az Echo TV-ben október 23-án sugárzott interjújában elhangzottakat is visszaidézte.

Azt a részletet, amelyben a politikus az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgáló tavalyi Tavares-jelentésre utalva visszautasította, hogy Brüsszel magatartási szabályokat diktáljon Magyarországnak. "Ha ez az Európai Unió jövője, akkor tényleg érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy miként lehetne ebből lassan, de óvatosan kihátrálni" - idézték Kövér Lászlót az orosz állami tévében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X