Obama nyerte a második tévépárbajt Romneyval


-A A+

 

Az első televíziós vitában mutatott gyenge teljesítményével ellentétben Barack Obama ezúttal energikusabb volt, ő nyerte a második elnökjelölti tévévitát – jelentette helyi idő szerint kedd éjjel egybehangzóan a CNN hírtelevízió és a CBS News.

tv2debate obawin

A CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet közös villámfelmérése szerint az elnök 46:39 százalék arányban bizonyult jobbnak republikánus kihívójánál, Mitt Romneynál.

A CBS News arra az eredményre jutott, hogy az amerikaiak 37 százaléka Obamában, 30 százaléka Romneyban látta a győztest, 33 százalékuk szerint pedig döntetlenre végződött a két elnökjelölt közötti második menet.

A CNN és az ORC által megkérdezettek 73 százaléka szerint Obama jobban szerepelt a vártnál, és csak a 37 százalékuk állította ugyanezt a volt massachusettsi kormányzóról.

Az első, október 3-i vitából a felmérések és az elemzések túlnyomó többsége szerint Romney került ki győztesen. A CNN-ORC-jelentés szerint akkor a nézők 67 százaléka szerint Romney győzött és csak 25 százalékuk gondolta Obamát jobbnak.

„A riválisok puszta ököllel érkeztek a visszavágóra” – írta a The New York Times, amely szerint a két vetélytárs között az elnöki tévéviták történetének egyik legintenzívebb összecsapása alakult ki, amely olykor a fizikai összetűzés határát súrolta. A lap szerint a polémia, amelyben Obama támadni kényszerült, Romney pedig nem hátrált meg, a bizonytalan szavazók egyre fogyatkozó rétegéért folyt.

tvdebate2 obama

A beszámoló szerint Obama az első televíziós vitában mutatott gyenge teljesítményével ellentétben ezúttal energikus volt, Romney pedig kitartóan arra összpontosított, hogy vetélytársa milyen teljesítményt mutatott fel az elmúlt négy éve során.

A The Washington Post szerint a szópárbaj néha jobban emlékeztetett egy kiabáló versenyre, mint egy elnökjelölti vitára.

„A két ember folyamatosan megkérdőjelezte a másik által hangoztatott tényeket, egymás szavába vágott” – állította a lap, amely szerint egyik politikus sem fogta vissza magát.

„Barack Obama bőgött (mint egy oroszlán). És Mitt Romney visszabőgött” – írta a The Wall Street Journal.

„A Fehér Házba törekvő két ember harca biztosan a legélénkebb és a legkevésbé tiszteletteljes vita volt, amit egy amerikai elnökválasztási kampányban valaha is látni lehetett” – írta a The Wall Street Journal.

tv2debate obamaromney
„Egyik jelölt sem volt hajlandó meghátrálni. Az elnök, csakúgy mint Romney, többször belefojtotta a szót a moderátorba, hogy újabb másodperceket nyerjen a válaszadásra fordítható időhöz” – hangzott a Fox News beszámolója.

„Mint két, grundon összezördült vagány, Barack Obama és Mitt Romney behatolt egymás személyes terébe, felemelte a hangját, és küzdött. Ez egyszerűen nem igaz – mondta az elnök. De igaz – felelte a riválisa. Már-már hallani lehetett a két férfi gondolatait: Ugyanazt kívánom neked is, de sokkal jobban” – írta internetes kiadásában a politikai szakközönség számára szerkesztett National Journal. A tudósítás címe azt állítja, hogy Obama több pontot szerzett ugyan, de a verdikt bizonytalan, a szövegből pedig az derült ki, hogy a saját táborában mindkét politikus győztesként ünnepeltetheti magát. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X