Oroszország megállapodást kötött a szakadár Abháziával


-A A+

Szövetségi és stratégiai partnerségi megállapodást kötött Oroszország a Grúziától elszakadni akaró Abháziával hétfőn. A dokumentumot Vlagyimir Putyin orosz államfő és Raul Hadzsimba, a szakadár kaukázusi terület elnöke írta alá Szocsiban.

 A megállapodás ellen Grúzia a napokban már előre tiltakozott. A tbiliszi külügyminisztérium közölte, hogy az orosz-abház politikai, katonai és gazdasági kapcsolatokat szorosabbra fűző szerződésre Abházia Oroszországhoz csatolásához vezető lépésként fognak tekinteni.

 A Szocsiban aláírt szerződésben egyebek között rögzítették, hogy Oroszország minden eszközzel elősegíti Abházia Grúziától való függetlenségének nemzetközi elismertetését és megteremti a terület nemzetközi szervezetekbe és egyesülésekbe való belépésének feltételeit, beleértve a Moszkva által kezdeményezett Eurázsiai Gazdasági Szövetséget is.

 A 240 ezer lakosú Abházia a Szovjetunió 1991-es szétesését követően önállóvá vált Grúziával vívott fegyveres konfliktus közepette, 1992-ben egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Grúziától. Azt Oroszországon kívül csak Nicaragua, Venezuela, Tuvalu, Vanuatu és Nauru, valamint további szakadár régiók, a Dnyeszteren Túli Köztársaság, Dél-Oszétia és Karabah ismerte el.

A 10 évre szóló, és további öt évre meghosszabbítható orosz-abház szövetségi és stratégiai partnerségi szerződésbe is belefoglalták, hogy Moszkva katonai segítséget nyújt a szakadár kaukázusi területnek, amennyiben azt támadás éri. Moszkva és Szuhumi úgynevezett egyesített haderő létrehozataláról is megállapodtak az esetleges "agresszió elhárítására", és azt is rögzítették a szerződésben, hogy orosz pénzből korszerűsítik az abház hadsereget.

 A Szocsiban aláírt megállapodás rendelkezik az abház-grúz határszakasz orosz erőkkel közös védelméről is.

Oroszország 2008. augusztus 26-án, az orosz-grúz háború nyomán ismerte el Abházia függetlenségét. A szakadár terület parlamentje abban az évben engedélyezte orosz katonai bázis létesítését Abháziában.

Moszkvában lehetővé teszik az abház lakosok számára az orosz állampolgárság egyszerűsített eljárásban történő megszerzését is. Oroszország kötelezettséget vállalt arra is, hogy pénzügyi segítséget nyújt az abház állami alkalmazottak fizetésének és a nyugdíjaknak az emeléséhez - áll a szerződésben.

Putyin bejelentette, hogy megkétszerezik az Abháziának szánt segítségnyújtás mértékét. A most aláírt szövetségi és stratégiai partnerségi megállapodás keretében Oroszország jövőre 5 milliárd rubelt (mintegy 27,3 milliárd forint) különít el a gazdasági, szociális, katonai és humanitárius célok megvalósítására. 2015 és 2017 között pedig évente több mint 4 milliárd rubelt kitevő orosz befektetési programokat terveznek megvalósítani Abháziában.

Putyin és az idén augusztusban megválasztott új abház elnök, Raul Hadzsimba Szocsiban zajlott találkozója és az orosz-abház megállapodás aláírása idején a szakadár terület székhelyén, Szuhumiban a szerződés ellen és mellett is tüntettek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X