Hadfelszereléssel támogatja Kanada Ukrajnát


-A A+

Kanada tizenegymillió dollár értékben újabb hadfelszerelés-szállítmányt küld az ukrán hadseregnek, hogy szembeszálljon „a putyini rezsim folytatódó agressziójával" - jelentette be szerdán Ottawában Rob Nicholson védelmi miniszter.

A tárcavezető közlése szerint emberi élet kioltására nem alkalmas katonai felszereléseket és eszközöket küldenek az ukrán fegyveres erőknek. Védőfelszereléseket, téli katonai ruhákat, továbbá robbanószerkezetek semlegesítéséhez szükséges berendezéseket küldenek összesen nyolcmillió dollár értékben. Emellett távközlési berendezéseket, éjjellátó készülékeket és távcsöveket adnak, és szánnak pénzt egy tábori kórház létesítésére és egészségügyiek felkészítésére is.

A szállítmány első részét, amely háromezer katona számára biztosít téli ruhát, már csütörtökön útnak indítják, a többit pedig a jövő év elején. Nicholson úgy fogalmazott, hogy a Kijev által kért hadfelszerelésekre Ukrajnának égető szüksége van, hogy „szembeszálljon a putyini rezsim folytatódó agressziójával".

Kanada eddig 55 millió dollár értékben nyújtott segélyt Ukrajnának. Augusztus közepén golyóálló mellényeket, sátrakat, hálózsákokat és elsősegélycsomagokat szállított a fegyveres erőknek. Kanada, követve az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, több szakaszban vezetett be szankciókat Oroszország ellen a Krím félsziget annektálása és a kelet-ukrajnai válságban játszott szerepe miatt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X