Finnországban is legalizálták a melegházasságokat


-A A+

Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a finn parlament pénteken, és a jogszabály egyben megteremti a meleg illetve leszbikus párok örökbefogadási jogát is.

A parlament szűk többséggel, 105 igen szavazattal, 92 ellenében fogadta el a tervezetet, amelynek értelmében ezentúl nem tesznek különbséget jogilag két ellenkező vagy azonos nemű személy házassága között. A tervezet állampolgári kezdeményezésre született.

"Finnországnak arra kellene törekednie, hogy egy olyan társadalommá váljon, amelyben nem létezik hátrányos megkülönböztetés, amelyben tisztelik az emberi jogokat, és amelyben két felnőtt összeházasodhat egymással, függetlenül a szexuális irányultságuktól" – mondta Alexander Stubb jobbközép kormányfő a szavazás előtt.

Az észak-európai ország 2002-ben engedélyezte az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát. Hollandia (2001), Belgium (2003), Spanyolország (2005), Svédország és Norvégia (2009), Portugália és Izland (2010), Dánia (2012), Franciaország és Nagy-Britannia (2013), valamint Luxemburg (2014) után Finnország lesz a tizenkettedik európai uniós ország, amelyben törvényes a melegházasság.

A törvény legvitatottabb pontja, hogy az azonos nemű pároknak is lehetővé teszi az örökbefogadást. Az ellenzők többsége szerint minden gyereknek joga van egy apához és egy anyához. "Ez a kérdés a gyermekeink és az egész társadalmunk jövőjéről szól, nem szabadna ilyen változásokat hozni anélkül, hogy felmérnénk a hatásukat" – mondta Mika Niikko, a Finnek nevű euroszkeptikus, populista párt képviselője.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X