Nagyon csúnyákat mondott Orbánról John McCain amerikai szenátor


-A A+

„Magyarország „annak a határán áll", hogy önrendelkezését feladja egy "diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek" – mondta John McCain republikánus szenátor Colleen Bradley Bell, az Egyesült államok budapesti nagykövetéről való szavazáskor.

Az amerikai szenátus 52-42 arányban megszavazta Colleen Bradley Bell televíziós producer budapesti nagykövetté történő kinevezését. Átszavazás nem történt, Bell támogatói demokrata párti, ellenzői pedig republikánus honatyák voltak. Az új budapesti nagykövet kinevezéséhez a magyar külügyminisztérium már tavaly ősszel megadta a fogadó nyilatkozatot (agrément-t). 

A szavazást megelőzően John McCain republikánus szenátor, volt elnökjelölt, a szövetségi felsőház katonai bizottsága elnöki posztjának várományosa két indulatos felszólalásban is a jelölés elutasítására szólította fel kollégáit,"totálisan alkalmatlannak" nevezve a jelöltet arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy "nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek".

Az új budapesti amerikai nagykövet bírja Barack Obama elnök bizalmát azzal kapcsolatban, hogy nagyszerűen fogja majd ellátni az Egyesült Államok képviseletének feladatát - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője. Jon Karl, az ABC televízió tudósítója arról faggatta a szóvivőt, hogy milyen képesítései alapján esett a választás Bellre, s hogy vajon abban közrejátszott-e az, hogy szappanopera-producer volt, vagy az, hogy több százezer dollárt adott vagy segített összegyűjteni Obama újraválasztási kampányára. „Bell nagykövet bírja az elnök bizalmát azzal kapcsolatban, hogy nagyszerűen fogja ellátni azt a feladatot, hogy képviselje az Egyesült Államokat és fenntartsa az Egyesült Államok fontos kapcsolatát Magyarország kormányával és népével" - mondta Earnest. "De honnan ered az elnök bizalma? Úgy értem, a megerősítésével kapcsolatos meghallgatásán (Bell) az Egyesült Államok egyetlen stratégiai érdekét sem tudta megnevezni Magyarországon" - folytatta a kérdezést Karl. "Nos, ő nyilvánvalóan olyan valaki, aki, mint mondtam, kiemelkedő karriert futott be a magánszektorban" - válaszolt a szóvivő. "Szappanopera-producerként" - vetette közbe az ABC riportere. "Nos, mint olyan valaki, aki nyilvánvalóan sikerrel szerepelt az üzleti világban, ő olyan személy, akiben az elnök megbízik, hogy képes lesz fenntartani a kapcsolatainkat Magyarország kormányával és népével" - monda a szóvivő.

McCain bírálta, hogy Barack Obama elnök felrúgta az a korábbi kétpárti, kompromisszumos gyakorlatot, hogy a nagyköveti posztokra 70 százalékban karrierdiplomaták, 30 százalékban pedig politikai kinevezettek kerüljenek. Második elnöki ciklusa alatt az utóbbiak aránya 53 százalékra emelkedett, akik közül többeket a világ legkényesebb állomáshelyeire küldtek.

A szenátor szerint Bell ezeknek "talán a legkirívóbb példája". "Magyarország sok tekintetben szoros szövetséges" - mondta McCain szenátor, de szavai szerint "nem kétséges", Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 2010-ben történt hatalomra jutása óta "központosította a hatalmat", és olyan lépéseket tett, amelyek a bírálói szerint "összeegyeztethetetlenek a demokratikus elvekkel és gyakorlattal".

Egyebek között korlátozta a bíróságok függetlenségét, "vitatott" változtatásokat hajtott végre az alkotmányban és "kemény korlátozásokat" vezetett be a civil szervezetekkel szemben, amelyeknek tagjait "fizetett politikai aktivistáknak" nevezte, akik igyekeznek "idegen érdekeket" segíteni. A szenátor szerint a magyar kormányfő szívélyes viszonyba került az orosz elnökkel, akivel nukleáris megállapodást kötött, és az általa "a látszat szerint példaképnek tekintett" Putyinéhoz hasonló antidemokratikus gyakorlatot folytat.

Idézte a Bloomberg hírügynökséget, amely szerint "Orbán kijelentette, hogy a liberális demokrácia lezárására törekszik Magyarországon" és állítása szerint a magyar miniszterelnök Oroszországot és Törökországot példaképnek nevezte meg és "eltávolodik a legtöbb európai ország" által vallott értékektől.

John McCain, aki elismeréssel szólt a jelenlegi budapesti ideiglenes ügyvivő munkájáról, kijelentette, hogy Colleen Bradley Bell, aki szerinte 800 ezer dollárt adományozott és további 2,1 millió dollárt gyűjtött össze Obama elnök legutóbbi kampányára, szappanopera-producer, aki járatlan a külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekben, akinek nincs meg a poszt betöltéséhez megfelelő nyelv-, ország- és regionális helyismerete. 

Arról is beszélt, hogy nincs ellene a politikai kinevezetteknek, de most úgy állnak, hogy amikor egy nemzet "annak a határán áll", hogy önrendelkezését feladja egy "diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek". A szenátor ezt ostobaságnak nevezte és arra buzdította társait, szavazzanak nemmel.

Barbara Boxer demokrata szenátor védelmébe vette a jelöltet, kiemelve, hogy Bell, akit jól ismer, nem az első politikai kinevezett, s hogy sikeres pályafutás áll mögötte. Hangot adott meggyőződésének, hogy nagykövetként jó munkát fog végezni, hozzátéve, hogy a jelölt könnyen köt baráti kapcsolatokat. "Ő nem dühös" - tette hozzá.

Colleen Bradley Bell 1967. január 30-án született az Illinois állambeli Evanstonban. Anyja egy belsőépítészeti cégben, apja egy ügyvédi irodában volt üzlettárs. A Virginia állambeli Sweet Briar College női főiskolán végzett kiváló eredménnyel, a bakkaleurátusi tanulmányai alatt a politikai gazdaságtanra, mesterfokozaton pedig politika- és gazdaságtudományra szakosodva. 
Bell a 40 Emmy-díjat elnyert Gazdagok és szépek című televíziós szappanopera-sorozat producere. A történetet, amelyet több mint száz ország tévénézői kísértek figyelemmel, a Guinness World Records 2010-ben a legnépszerűbb nappali televíziós szappanoperaként nevezte meg.
Hivatalos életrajza szerint Colleen Bell 2012-2013-ban az Előadóművészetek John F. Kennedy Központja kuratóriumának főkurátori tisztét töltötte be. 2010 és 2012 között a washingtoni központ tanácsadói bizottságának tagja volt, és 2011-ben a testület kinevezett elnökeként is tevékenykedett.
Fontos szerepet tölt, vagy töltött be a Children's Institute elnevezésű, a gyermekek bántalmazása ellen fellépő nonprofit szervezetben, a Los Angeles Megyei Képzőművészeti Múzeum igazgatótanácsában, a Természeti Kincsek Védelmének Tanácsa nevű szervezet és a UCLA egyetemen működő, a nemi erőszak áldozatait kezelő központ munkájában.
A leendő budapesti amerikai nagykövet négy gyermek anyja. Férjével, a televíziós forgatókönyvíró és producer Bradley Bell-lel együtt Los Angelesben él. 

Karrierdiplomata legutóbb Charles H. Thomas személyében 1990 és 1994 között állt a budapesti amerikai nagykövetség élén. Elődje, az idén januárban elhunyt Robie Marcus Hooker "Mark" Palmer (1986-1990) szintén a washingtoni külügyminisztérium hivatásos állományához tartozott. 








EZT OLVASTA MÁR?

X