Betiltják a burkát a kínai hatóságok az ujgur fővárosban


-A A+

Megtiltja a teljes női testet elfedő ruha, a burka viselését az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület székvárosának, Urumcsinak a törvényhozása - jelentették egy helyi kormányzati honlapra hivatkozva hírügynökségek csütörtökön.

A város népességére vonatkozó rendelkezés akkor lép majd hatályba, ha az autonóm terület képviselői is igent mondanak rá. A beszámolókból kiderül, hogy a teljes arcot eltakaró, elsősorban a szomszédos Afganisztánban, Pakisztánban és Szaúd-Arábiában elterjedt, de Hszincsiangban is fel-feltűnő ruhát hordókat érinti a helyi döntés.

A térség legnagyobb létszámú, muszlim vallású őslakosai az ujgurok, akiknek arányát a több mint 3 milliós népességű nagyvárosban 13-15 százalékra teszik. A döntéshozók azt is felhozzák, hogy a hagyományos ujgur női fejkendőt a fülük mögött kötik meg, még csak nem is az álluk alatt.

2011-ben egy a pakisztáni határhoz közeli térségben, a 90 százalékban ujgurok lakta Hotan városban négy embert megölt több mint tucatnyi támadó, mert a helyi kormányzat kampányba kezdett a dél-oroszországi csecseneknél használatoshoz hasonlító, hosszú, bő, fekete ruha és fátyol viselete ellen. A helyi bazárban meg is tiltották az effajta ruhák árusítását. A kormányzat akkor azzal próbált érvelni, hogy ez nem az ujgurok hagyományos öltözéke, továbbá a potenciális bűnözők könnyen el tudják alá rejteni fegyverüket, s ez biztonsági veszélyt jelent. A kampány részeként arra biztatták a nőket, hogy ne takarják el magukat, hanem inkább "mutassák meg szépségüket, hagyják a hosszú hajukat lobogni". A városvezetők azonban nem értek célt, ezért a helyi vallási vezetőket, imámokat kérték meg, vegyék rá híveiket, hogy nyilvános helyeken mondjanak le a fekete fátylak és a hosszú, bő ruhák viseléséről.

A 300 ezres, prefektúra szintű Karamaj város vezetése az ott rendezett 13. hszincsiangi sportjátékok idejére idén nyáron azzal kísérletezett, hogy biztonsági okokból megtiltotta a hidzsábot, burkát hordó nők, illetve a kelet-turkesztáni időkre utaló jelképeket viselők, továbbá a nagyszakállúak buszra szállását.

A régióban az utóbbi hónapokban több súlyos áldozatokkal járó merényletet követtek el, amelyek végrehajtóiról a hatóságok azt állították, hogy a szélsőséges iszlám tanok hatása alá kerültek, határon túli szeparatista erők támogatásával és felbujtására követtek el terrorcselekményeket. Idén tavasszal robbantásos és késes támadások következtében Urumcsiban több tucat ember meghalt; a tettesek nagyobb részét a napokban ítélték halálra.

A hatóságok módszeresen igyekeznek a gyanús elemeket kiszűrni, az illegális Korán-iskolákat bezárni, az általuk szélsőségesnek ítélt és a terrorcselekményekhez útmutatást nyújtó tartalmú adathordozókat begyűjteni. Mindazonáltal megfigyelők szerint a vallásgyakorláshoz, szokásokhoz kapcsolódó jogok megnyirbálása ellentétes hatást vált ki, s növeli a hatalommal szembeni ellenszenvet és ellenállást.

Hszincsiangban nem ritkák a helyi kormányzatok, a rendőrség vagy civilek, han kínaiak elleni támadások, amelyeket emigráns szervezetek az ujgurok elnyomásával és hátrányos megkülönböztetésével magyaráznak. Peking szerint viszont a terület elszakadását hirdető erők a vallási szélsőséges csoportok támogatásával, az etnikai feszültség keltésével, erőszakos cselekményekre buzdításukkal törekszenek a társadalmi stabilitás megbontására.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X