Nem hangozhat el a kínai himnusz esküvőkön, temetéseken
Megtiltották a kínai himnusz lejátszását vagy éneklését esküvőkön, temetéseken, bálokon, üzleti és szórakoztató rendezvényeken - jelentette a Kínai Kommunista Párt és az államtanács (kormány) közös közleménye nyomán az állami média pénteken.
A dokumentum célja a himnuszhoz kapcsolódó szabályok egységesítése, annak tudatosítása, hogy a himnusz a nemzeti függetlenségre, a felszabadulásra utal, a virágzó és erős országra, illetve népének jólétére - fogalmaznak.
A nemzeti himnusz lejátszásnak helye van fontos események, ünnepek, nyilvános politikai gyűlések, formális diplomáciai események, illetve jelentős nemzetközi találkozók alkalmával - állapítják meg. A szabályokat alkotók nem feledkeztek meg a sportrendezvényekről, versenyekről, illetve a zászlófelvonási ünnepségről sem. Említést tesznek olyan alkalmakról is, amelyeknél fontos a nemzeti méltóság kifejezése.
A közlemény megalkotói kifejezik a himnusz népszerűsítésének szükségességét az óvodákban és az iskolákban, s arra is figyelmeztetnek, hogy az ismertetett szabályok betartatásáért a helyi kormányzatok felelősek.
A kínai nemzeti himnusz eredeti címe Az önkéntesek indulója. Szövegét 1934-ben Tien Han írta és a 23 évesen 1935-ben Japánban elhunyt Nie Er zenésítette meg. 1949-ben vált az új Kína himnuszává. 1978 és 1982 között megváltoztatott szöveggel, benne Mao elnök dicsőítésével használták. A parlament határozata értelmében tértek vissza az eredetihez.
- 39713 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39715 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39715 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39717 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39718 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39718 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni