Iszlamisták ejthettek túszokat Sydneyben


-A A+

Túszul ejtettek több embert egy kávézóban Sydneyben hétfőn, ahol nem sokkal később egy gyanús csomag miatt ki kellett üríteni az operaházat. Iszlamisták akciójáról lehet szó.

Az eddigi hírek szerint húsz embert ejtettek túszul az ausztrál nagyváros üzleti negyedében, de az is lehet, hogy ennél többet. A tévék felvételein látni lehetett, hogy a kávézóban arab nyelvű felirattal ellátott fekete zászlót emeltek a magasba. A környéket lezárták és leállították a metróforgalmat.

A rendőrség részleteket nem közölt, csak az akció tényét erősítette meg. Arról sem adtak tájékoztatást, hogy a túszejtés és az operaház kiürítése összefüggésben van-e egymással.A túszejtés azon a téren történt, ahol az Ausztrál Nemzeti Bank és több kereskedelmi bank épülete is áll. A nemzeti bankot bezárták, a pénzintézet közleménye szerint a dolgozók biztonságban vannak.

Romániai idő szerint reggel 8 óra előtt érkeztek hírek arról, hogy a kávézóból két vagy három embernek sikerült kimenekülnie.

Iszlamisták ejthettek túszokat

Egyelőre nem ismertek a sydneyi túszejtés okai, de vannak arra utaló jelek, hogy politikai indíttatású cselekményről van szó – ezt mondta az ausztrál kormányfő. Tony Abbott a parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az ilyen tettek célja elrettenteni az embereket az életformájuktól.

"Ausztrália békés, nyitott és nemeslelkű társadalom. Semmi sem szabad, hogy megváltoztassa ezt" – mondta, és arra buzdított mindenkit, hogy a történtek ellenére a szokott menetrendben folytassák a napjukat.

Közben a Lindt csokoládé, amelynek kávézójában a túszdráma zajlik, azt közölte, hogy 10 alkalmazott és akár 30 vendég is lehetett az üzleti negyedben lévő vendéglátóhelyen. Az Egyesült Államok kiürítette sydneyi konzulátusát, amely közel van a kávézóhoz, és óvatosságra intette az ausztrál városban tartózkodó amerikaiakat.

Új-Dél-Wales szövetségi állam rendőrfőnöke, Andrew Scipione a kávézóban felmutatott arab feliratú fekete zászlóról azt mondta, hogy még vizsgálják az erről szóló jelentéseket. Egy terrorszakértő szerint a lobogót szíriai és iraki dzsihadisták használják, de nem az Iszlám Állam nevű terrorszervezeté. Híradások szerint a túszejtő egy középkorú, ősz szakállt és fejkendőt viselő férfi.








EZT OLVASTA MÁR?

X