Allah Akbart kiáltva gázolt el többeket egy sofőr Franciaországban


-A A+

Allah Akbar kiáltással többször is járókelők közé hajtott egy feltehetően zavart elméjű autós vasárnap este a közép-franciaországi Dijon város központjában, tizenegy embert sebesítve meg, közülük kettőt súlyosan.

Az eset egy nappal azután történt, hogy egy másik férfi ugyanezzel a kiáltással késsel támadt rendőrökre szombaton a nyugat-franciaországi Joué-les-Tours rendőrőrsén, és többeket megsebesített, mielőtt lelőtték. A Dijonban őrizetbe vett, 40 éves autós zavart elméjűnek látszik, ezért pszichiátriai kórházi megfigyelés alá helyezték. A férfi „homályos követelésekkel" állt elő, és azt mondta, hogy „tettét Palesztina gyermekeiért követte el".

Bernard Cazeneuve belügyminiszter az este a TF1 francia tévének nyilatkozva arról beszélt, hogy a dijoni autós támadó Joué-les-Tours-ba valósi (ahol a szombati támadás történt), áttért az iszlám hitre, és „igen titokzatosnak, ugyanakkor igen zavarodottnak is" tűnik.

A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege, amely a szombati esetet vizsgálja, úgy vélekedett, hogy joué-les-tours-i merénylet a Szíriában és Irakban harcoló „Iszlám Állam nevű dzsihadista csoport rendfenntartó erőket célzó támadásaira emlékeztet". A szombati támadás országszerte hatalmas visszhangot váltott ki, miután az Iszlám Állam többször is felszólította híveit arra, hogy hajtsanak végre „hitetlenek" elleni támadásokat Franciaországban.

A merénylő délután hatolt be az egyik joué-les-tours-i rendőrösre, az ügyeletes rendőrt az arcán késsel megsebesítette, majd két másik rendőrre támadt, azok a szolgálati fegyverükkel lelőtték. A megtámadott rendőrök súlyosan megsérültek, de nincsenek életveszélyben.

Az 1994-ben Burundiban született támadó - akinek köztörvényes bűncselekmények miatt már volt dolga a rendőrséggel - attól a pillanattól kezdve, hogy belépett a rendőrőrsre, az utolsó leheletéig azt kiabálta, hogy Allah Akbar (Isten a legnagyobb). A titkosszolgálatok nem tartották megfigyelés alatt a támadót, testvérét viszont megfigyelték radikális nézetei és amiatt, mert egy időben csatlakozni akart a szíriai iszlamistákhoz, de végül nem utazott el Szíriába.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X