A KMKSZ nem tart retorzióktól a kettős állampolgárság kapcsán


-A A+

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nem tart attól, hogy az ukrán hatóságok büntetni fogják azokat a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat, akik magyar útlevéllel lépik át az ukrán-magyar határt – közölte Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője az MTI-vel kedden Ungváron.

Brenzovics Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter Kárpátalján nagy visszhangot keltő hétfői ungvári kijelentésére reagált, amely szerint az ukrán-magyar határon hamarosan bevezetendő közös vámellenőrzés lehetővé teszi majd a kettős állampolgársággal rendelkező ukrán állampolgárok leleplezését és megbüntetését, mivel szerinte az ukrán alkotmány és törvények tiltják a kettős állampolgárságot. 

A KMKSZ elnöke hangsúlyozta, „az ukrán külügyminiszter magánlátogatáson tartózkodott Ungváron, ezért is volt meglepő számunkra a kijelentése a kettős állampolgársággal kapcsolatban, hiszen a kérdésről megoszlanak a vélemények Ukrajnában. Mi, a KMKSZ-en belül – és sokan mások az országban – nem értünk egyet a külügyi tárcavezető álláspontjával, mert szerintünk sem az ukrán alkotmány, sem a törvények nem tiltják, ezért nem is szankcionálják a kettős állampolgárságot”. Hozzátette: kétségtelenül vitás kérdésről van szó, ám a kettős állampolgárság Ukrajnában már gyakorlat, amit az is jelez, hogy Ihor Kolomojszkij, Dnyipropetrovszk megye befolyásos kormányzója nemrég tévékamerák előtt jelentette ki, hogy az ukrán mellett még két állampolgársága van, és semmilyen eljárás nem indult ellene. Ráadásul az elcsatolt Krímben több mint kétmillió ukránnal állampolgárral vetették fel az orosz állampolgárságot, miközben nem mondtak le az ukránról - fűzte hozzá Brenzovics, megjegyezve: jelenleg Ukrajnában nem olyan a helyzet, hogy a kettős állampolgársággal kellene elsősorban foglalkozni.

A közös ukrán-magyar határellenőrzésről, amelynek a bevezetéséről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is tárgyalt tavaly decemberi kijevi látogatása során, Brenzovics kifejtette: annak célja nem a kettős állampolgárok kiszűrése, hanem a határátlépés felgyorsítása, ami pozitív intézkedés. Úgy vélte, Klimkin ungvári kijelentéseinek nem lesznek következményei, a kettős állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak ugyanolyan nyugodtan léphetik át az ukrán-magyar határt a jövőben, mint eddig. „Szerintem a kettős állampolgárság kérdését illetően Ukrajnában megmarad a mostani bizonytalanság, ám a KMKSZ részéről ezzel kapcsolatban semmilyen retorziótól nem tartunk” – mondta Brenzovics László.








EZT OLVASTA MÁR?

X