Virginia volt kormányzója két év börtönt kapott


-A A+

Két év börtönre ítélte az amerikai szövetségi bíróság kedden korrupció miatt Bob McDonnell volt virginiai kormányzót, akiben korábban párttársai a republikánusok emelkedő csillagát és lehetséges alelnökjelöltjét látták.

McDonnell és felesége ellen tavaly januárban emeltek vádat, miután a férj egy kormányzói ciklus letöltése után távozott hivatalából. Az ügyészség szerint a pár 165 ezer dollár értékben fogadott el ajándékokat Jonnie Williams étrendkiegészítő-forgalmazótól, cserében az Anatabloc cég üzleti érdekeinek támogatásáért. Az esküdtszék később úgy ítélte meg, hogy az említett összegből legfeljebb 121 ezer dollár elfogadása igazolható.

A 60 éves volt képviselő még a héten meg is kezdi büntetésének letöltését – jelentette az amerikai sajtó James Spencer bíróra hivatkozva. McDonnell azt közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen. Az exkormányzó felesége, Maureen is börtönbüntetésre számíthat, számára februárban hirdetnek ítéletet. Az ügy érdekessége, hogy Maureen és a kenőpénzt juttató üzletember között annak idején románc is szövődött, és a McDonnell-pár házassága zátonyra futott.

A Republikánus Pártban 2012-ben komolyan felmerült, hogy Bob McDonnell Mitt Romney elnökjelölt helyetteseként harcba szálljon a Fehér Házért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X