Csütörtökre nemzeti gyásznapot rendelt el a francia államfő


-A A+

Nemzeti gyásznapot hirdetett csütörtökre és összefogásra kérte Franciaországot Francois Hollande francia államfő a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen Párizsban elkövetett, 12 áldozatot követelő terrortámadást követően.

„Az egység a legjobb fegyverünk. Semmi nem oszthat meg minket, semmi nem választhat szét minket" - mondta szerda este a köztársasági elnök a francia közszolgálati televízióban élőben közvetített rövid beszédében. Azt is jelezte, hogy a közintézményeken a nemzeti lobogót három napra félárbocra eresztik.

Az államfő csütörtökre összehívta a nemzetgyűlés és a szenátus elnökét, valamint valamennyi parlamenti párt vezetőjét, hogy „a közös eltökéltségünkről tegyünk tanúbizonyságot". „Szeretném itt az önök nevében részvétemet a családoknak, a sérülteknek, a hozzájuk közel állóknak és azoknak, akiket ma közvetlenül sújt ez a gyáva gyilkosság" - fogalmazott az elnök. 

Francois Hollande Franciaország hőseinek" nevezte a terrortámadásban megölt embereket, akik a „szabadságért" haltak meg. „Ők ma a mi hőseink és ezért holnap nemzeti gyásznap lesz, ezt hirdettem ki" - mondta. „A közhivatalokban 12 órakor megemlékezünk róluk, és arra kérem a lakosságot, hogy vegyen részt benne" - tette hozzá. 

„Az egész köztársaságot érte ma támadás. A köztársaság a véleménynyilvánítás szabadsága, a kultúra, az alkotás, a pluralizmus, a demokrácia. Ezt vették célba" - fogalmazott az államfő. „A szabadság erősebb marad mint a barbarizmus" - tette hozzá, és összefogásra kért mindenkit, mindenfajta formában". Hollande elmondta, hogy „a világ minden tájáról a szolidaritás és a testvériség üzeneteit kapta Franciaország", s jelezte, hogy a nyomozás megkezdődött az elkövetők megtalálására. 

A francia elnök annyit mondott, hogy a támadásban 11 férfi és egy nő vesztette életét. Francois Molins párizsi ügyész korábban azt jelezte, hogy a támadásnak 11 sérültje is van. A francia hírtelevíziók szerint közülük négy állapota életveszélyes.








EZT OLVASTA MÁR?

X