Megszólalt az újságíró, aki túlélte a merényletet


-A A+

Maga sem érti, hogyan élte túl a vérengzést - mondta Laurent Léger, a Charlie Hebdo francia szatirikus lap egyik újságírója, aki jelen volt azon a szerkesztőségi értekezleten, amelynek legtöbb résztvevőjét hidegvérrel kivégezte szerdán két fegyveres.

Az újságíró egy asztal alá bújt el. „Először azt hittük, petárdák robbannak. Aztán lépéseket hallottunk. Még mindig azt kérdezem magamról, hogyan úsztam meg” - mondta az újságíró csütörtök este a France Info hírrádiónak adott interjúban.

Azt is elmondta, hogy eleinte senki nem értette, mi történik. Miután a szerkesztőségben az újságírók mindig viccelődtek egymással, tényleg azt hitték a szerkesztőségi ülés tagjai, hogy a többiek a folyosón petárdáznak. „Egy pillanatig villanást láttam. Akkor megértettem, hogy ez nem vicc”.

„Kinyílt az ajtó. Egy pacák Allah Akbárt kiáltva berontott. A GIGN (csendőrségi különalakulat) vagy a RAID (a rendőrség elitalakulatának) tagjaira hasonlított, álarc volt rajta és teljesen feketében volt. Mindkét kezével egy fegyvert szorongatott” - emlékezett vissza a túlélő. Elmondta, hogy a francia sajtóértesülésekkel ellentétben a merénylők nem név szerint keresték az áldozataikat, és nem is szólították meg őket.

„Tény, hogy kiejtették Charb (a főszerkesztő) nevét. Aztán azonnal lövések dördültek. Lőporszag. Néhány pillanat alatt mindenki a földön volt. Folyamatosan lőttek, össze-vissza” - tette hozzá a szemtanú.

Arra a kérdésre, hogyan tudott megmenekülni, Léger elmondta: "Szerencsére, be tudtam bújni egy asztal alá, egy sarokban. Hátul. Még mindig nem értem, hogyan sikerült. Nem vettek észre. A kollegáim sorra haltak meg. Ott maradtam összegörnyedve. Láttam a többieket a földön, hallottam a detonációk hangját, és aztán hirtelen csend lett. Hosszú csend".

Laurent Léger aztán lépéseket hallott és megértette, hogy a támadó visszajött, de nem járta körbe a termet. Miután kiment a folyosóra, néhány szót váltott valakivel. „Ekkor tudatosult bennem, hogy ketten vannak” - tette hozzá Léger.

Az újságíró szerint a támadás után teljes volt a zűrzavar. „Azt hittem, hogy körbejárják a szerkesztőséget, hogy megkeressék a túlélőket. Aztán felálltam, volt még néhány túlélő. És akkor minden olyan irreális volt. Jött az elképedés. A sebesültekhez rohantunk. Megértettük, mi történt. Mindez Párizs közepén, egy újságnál” - mondta Laurent Léger.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X