A Charlie Hebdo beköltözött a Libération szerkesztőségébe


-A A+

Beköltözött pénteken a Charlie Hebdo szerkesztősége a Libération című baloldali napilap székházába – írta ez utóbbi újság internetes oldalán.

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amelynek tíz munkatársát gyilkolták meg feltehetően iszlamista szélsőséges fegyveresek szerdán a szerkesztőségben, elfogadta a Libération meghívását, hogy a lap helyiségeiben készítsék elő a következő számot, "a túlélők újságját".

A Charlie Hebdo a következő szerdán a tervek szerint a szokásos 60 ezer helyett 1 milliós példányszámmal jelenik meg. A szerkesztőségi épület előtt rendőrök állnak őrt, és a Libération személyzete segítségével ellenőrzik a belépőket.

Először egy számítástechnikai felszerelésekkel megrakott autó érkezett. A Le Monde című napilap öt számítógépet, egy nyomtatót és egy szkennert bocsátott a Charlie Hebdo rendelkezésére. Ezután érkezett meg a hetilap ügyvédje, Richard Malka, Eric Portheault pénzügyi igazgató, valamint az egyik rajzoló, Willem. A karikaturista a merénylet idején még a vonaton ült. Annak köszönhette az életét, hogy nem járt szerkesztőségi értekezletekre. A többiek gyalog érkeztek. A számítógépeket az úgynevezett Hublot teremben állították fel, ahol rendszerint a szerkesztőségi értekezleteket tartják. "Neki kellett látni. A Charlie Hebdót nem ölték meg" – írta a Libération a munkakezdésről beszámolva.

Majd az ügyvéd tartott a szerkesztőségi épület földszintjén rövid beszédet az összegyűlt újságíróknak: "Nagyon meghat bennünket a jelenlétük és a támogatásuk, de újságot kell szerkesztenünk a jól ismert körülmények közepette. A mondanivalónk, a megmarad erőnk és a szívünk ott lesz a nyolc oldalon".








EZT OLVASTA MÁR?

X