A párizsi terroristákhoz hasonlították Benjamin Netanjahut


-A A+

"Ahogy a terroristák, akik a párizsi mészárlásokat elkövették, Netanjahu is emberiesség elleni bűncselekményeket követett el egy kormány élén állva, amely a gázai tengerparton játszó gyerekeket mészárolt le" - mondta a török kormányfő. Az utóbbi napokban nyilatkozatháború bontakozott ki Izrael és Törökország között.

A török kormányfő azzal vádolta az izraeli miniszterelnököt egy csütörtöki nyilatkozatában, hogy felelősség terheli a Gázai övezetben elkövetett emberiesség elleni bűntettekért, s az előző heti párizsi terrortámadások elkövetőihez hasonlította Benjámin Netanjahut.

"Ahogy a terroristák, akik a párizsi mészárlásokat elkövették, Netanjahu is emberiesség elleni bűncselekményeket követett el egy kormány élén állva, amely a gázai tengerparton játszó gyerekeket mészárolt le" - mondta Ahmet Davutoglu újságírók előtt Ankarában, mielőtt felszállt a Brüsszelbe induló repülőgépre.

A két ország közötti kapcsolatok már évek óta mélyponton vannak, de a török és az izraeli vezetők között az utóbbi napokban valóságos nyilatkozatháború robbant ki.

Hétfőn Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta: nem érti, "hogyan merészelt" Netanjahu részt venni a terrorizmus elleni vasárnapi párizsi meneten. Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben, az izraeli nagyköveti értekezleten "antiszemita szájhősnek" nevezte Erdogant, és azt hangoztatta, hogy az európai vezetők gyáva módon nem szembesítik ezzel a török politikust.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök mintegy ötven ország állam- és kormányfőjével együtt vasárnap a francia fővárosban részt vett a terrorizmus elleni tömegfelvonuláson, késő este pedig a párizsi nagyzsinagógában méltatatta a francia vezetőket az antiszemitizmussal és terrorizmussal szembeni szilárd kiállásukért, és köszönetet mondott egy muszlim férfinak, aki több zsidónak megmentette az életét a párizsi kóser boltban történt túszejtés idején.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X