Varga Andrea védelmében szólalt fel Tőkés az EP-ben


-A A+

A Bukarestben tettlegesen bántalmazott Varga Andrea történész védelmében szólalt fel kedden este az Európai Parlament plénumán Tőkés László – tájékoztatott szerdán az EP-képviselő sajtóirodája.

A politikus szerint okkal feltételezhető, hogy most, amikor a kommunizmus idején elkobzott épületek visszaszolgáltatásának kérdése ismét a figyelem középpontjába került, Varga Andrea ez ügyben végzett tevékenységének is köze van az esethez. A történész ugyanis  – egyebek mellett – a Premontrei Rend nagyváradi ingatlanainak visszaszerzésén fáradozik.tokes

Tőkés László európai képviselő abból az alkalomból vetette fel az Európai Parlament plénumán Varga Andrea esetét, hogy a törvényhozás elfogadta a Polgárok Európai Évéről szóló jelentést. „Európa védje meg polgárait!” – hangoztatta felszólalásában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X