Ötvenkétezer állig felfegyverzett orosz katona áll Ukrajna határánál?


-A A+

Ukrajna keleti határa mentén 52 ezer orosz katona áll teljes harckészültségben, jelentős mennyiségű támadó fegyverzettel felszerelve - jelentette ki Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára csütörtökön a kijevi parlamentben.

A kelet-ukrajnai hadműveletet koordináló, közvetlenül az államfő alá rendelt RNBO vezetőjének információi szerint az ukrán határ mentén Oroszország 300 harckocsit, 1800 páncélozott harcjárművet, több mint 750 tüzérségi fegyverrendszert - köztük rakéta-sorozatvetőket -, valamint 360 katonai repülőgépet és helikoptert vont össze.

A tisztségviselő nem zárta ki, hogy Moszkva nagy kiterjedésű, "kontinentális háború" kirobbantására készül az orosz fegyveres erőknek a kelet-ukrajnai támadóműveletekben való aktív részvételével. 

Turcsinov arról tájékoztatta a parlamenti képviselőket, hogy jelenleg folyamatban van a kelet-ukrajnai övezetben szolgáló zászlóaljak olyan katonákkal való "feltöltése", akik harctéri tapasztalatokat szereztek az ország területén végrehajtott rendszeres rotációk során. Szavai szerint ebben a helyzetben két alapvető forgatókönyv megvalósulását tartja lehetségesnek. Az egyik szerint kiújulnak a széles körű harci cselekmények és az ukrán erők elleni támadások az orosz hadsereg aktív részvételével, s ez teljes körű és nagy kiterjedésű "kontinentális háborúhoz" vezethet. Az események alakulásának másik lehetséges változata véleménye szerint az, hogy "Kreml továbbra sem hagyja stabilizálódni a helyzetet Ukrajnában", a szakadárok támadásai felerősödnek, és a szembenállás hosszan tartó fegyveres konfliktussá alakul, ami kimeríti Ukrajna gazdasági, katonai, lelki, pszichológiai potenciálját, megteremtve ezáltal az előfeltételeit Moszkva azon céljának teljesüléséhez, ami nem más, mint "Ukrajna államiságának és függetlenségének megsemmisítése".

Közben az ukrán elnök által kinevezett Luhanszk megyei kormányzó arról számolt be, hogy a szakadárok heves tüzérségi támadásokat hajtanak végre az általuk megszállt területekről a megyének az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatti része ellen. Előző nap tíz lakott települést összesen 28 szeparatista támadás ért, amelyek következtében egy civil életét vesztette.

A harcok sújtotta két kelet-ukrajnai régió, Luhanszk és Donyeck megye nagyobb része - nagyjából kétharmada - a kijevi kormányzat ellenőrzése alatt áll, míg a szakadárok a két megye orosz határ felőli egyharmadnyi részét tartják megszállva.

Továbbra is heves harcok folynak az ukrán katonák kezén lévő donyecki volt nemzetközi repülőtérnél. A szakadárok azt állítják, hogy már csaknem elfoglalták a repülőteret. A légi kikötőben a folytonos szeparatista támadások ellenére hosszú hónapok óta tartják magukat az ukrán egységek. Már korábban is többször bejelentették szakadár vezetők, hogy fegyvereseik elfoglalták a repteret, ami aztán nem bizonyult valós információnak. A harcok közben EBESZ-megfigyelők érkeztek a reptér ostromlott termináljába.

Az ukrán parlament csütörtök délelőtt jóváhagyta Petro Porosenko ukrán elnök ez évre szóló részleges mozgósítási rendeletét. Idén három hullámban január vége és augusztus között összesen mintegy 200 ezer hadköteles állampolgárt készülnek mozgósítani, valamint 40 ezret készülnek behívni rendkívüli katonai szolgálatra. Ezzel együtt ismét tartalékos állományba helyezik vissza azokat, akiket a tavaly márciusban kezdődött első mozgósítás során hívtak be. A hivatalából eltávolított oroszbarát volt elnök, Viktor Janukovics híveiből álló Ellenzéki Blokk nem támogatta a mozgósítást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X