Hárman meghaltak egy belgiumi terrorellenes műveletben


-A A+

Terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség csütörtök délután a belgiumi Verviers-ben. A közszolgálati televízió jelentése szerint három ember életét vesztette, több személyt őrizetbe vettek.

A kelet-belgiumi Verviers városában terrorellenes akció zajlott csütörtökön. A rendőrség dzsihádista szervezkedőkön ütött rajta 18 óra körül, az akciónak három halottja van. A La Libre.be szerint rendőr nincs az áldozatok között, a De Standaard két dzsihádista halottról írt, úgy tudja a lap, hogy "új Párizsként" emlegetett támadásra készültek a férfiak.

Egy szemtanú a Le Soirnak nyilatkozott. "Este 6 óra körül a bíróság előtt hajtottam el épp, amikor két lövést hallottam, és megálltam. Egyedül voltam az utcán és láttam két 25-30 év körüli, észak-afrikai származású férfit, akik fekete ruhát viseltek és fekete táskákat vittek magukkal." A tanú szerint a két férfi zavarodottnak tűnt. "Amikor tovább akartam hajtani az autóval, feltűnt, hogy a rendőrség mindenfelé kordonokat állított fel."

A Le Soir szerint az utcákat lezárták a forgalom elől. A helyszínen mentőautót látnak. Többen a Twitteren arról számoltak be, hogy lövéseket és három-négy robbanást hallottak a helyszínről.

A Libre.be közben azt írja, hogy leállt a brüsszeli metró, miután egy fegyveres férfit láttak az egyik megállóban 17 óra körül, a férfi három szemtanú szerint azt kiáltozta, hogy Allahu Akbar. A rendőrség nem tudta feltartóztatni a férfit, mert az elmenekült, a közlekedésiek most  nézik vissza a biztonsági kamera felvételeit.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X