Az Internacionálé dallamára kísérték utolsó útjára Charbot (VIDEÓ)


-A A+

Több százan búcsúztatták el pénteken Charbot, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap igazgatóját és vezető karikaturistáját, akit január 7-én az újság 11 munkatársával együtt két dzsihadista a szerkesztőség épületében megölt.

A búcsúztatás helyszínére az Internacionálé dallamára kísért koporsót hatalmas tapssal fogadta a tömeg.

http://www.youtube.com/watch?v=HusxThKSPSY

A Charb művésznéven ismert Stéphane Charbonnier búcsúztatásán, amelyet szülővárosában, a Párizs közeli Pontoise-ban tartottak, a hozzátartozókon és a lapnak a terrortámadást túlélt munkatársain kívül, megjelent a kormány több tagja, köztük Christiane Taubira igazságügyi, Najat Vallaud-Belkacem oktatási és Fleur Pellerin kulturális miniszter, valamint Jean-Luc Mélenchon, a kommunista Baloldali Front társelnöke.

"Charlie élni fog. A keményfejűek csapatának, amely ma hősét siratja, a büszkeségtől dobog a szíve. Ő volt a történelem egyik első olyan karikaturistája, aki az elveiért halt meg" - mondta a kommunista politikus.

Az épületből kiszorult több száz névtelen gyászoló óriásképernyőkön követte a szertartást, amelyen kollegái, politikusok és művészek búcsúztak a 47 éves karikaturista-lapigazgatótól. A búcsúztatás után Charbot szűk családi körben temették el a pontoise-i temetőben. 

A karikaturista 2009 óta irányította a 45 éve alapított lapot. Elkötelezett szélsőbaloldali gondolkodóként azt állította: nem fél senkitől. Neve 2013 tavasza óta szerepelt az angol nyelvű dzsihadista magazinnak, az Inspire-nak "az iszlám ellen elkövetett bűnök miatt élve vagy halva keresettek" listáján.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X