Lipcsében is tüntettek az iszlamizálódás ellen


-A A+

A drezdai központú Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom mintáját követve nagyszabású tüntetést rendezett szerda este a Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) nevű szerveződés a szászországi nagyvárosban, a várt 60 ezernél azonban jóval kevesebben jelentek meg a demonstráción, és többen voltak az ellentüntetők.

A lipcsei önkormányzat késő este kiadott becslése szerint a Legida felvonulásán 15 ezren meneteltek, a 19 bejelentett ellendemonstráción pedig összesen 20 ezren jelentek meg. A Legida radikálisabb és határozottabb a Pegidánál, és szervezői között van a helyi szélsőjobboldali szubkultúra több ismert szereplője - mondta a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal szászországi szervezetének elnöke, Gordian Meyer-Plath a Die Welt című lapnak, hozzátéve, hogy a mozgalom megjelenésével veszélyes helyzet keletkezhet, mert Lipcsében a szélsőbaloldal is igen kiterjedt, és a színtéren sok erőszakra hajlamos személy mozog.

A lipcsei rendőrség vezetői így a rendszerváltás idején tartott tömegtüntetések óta a legnagyobb szabású mozgósítást rendelték el, több mint 4 ezer rohamrendőrt vezényeltek ki a Legida-felvonulás és az ellendemonstrációk biztosítására. A rendet mégsem sikerült fenntartani. Ellentüntetők egy csoportja a főpályaudvarnál megpróbált áttörni egy kordont és összecsapott a rendőrökkel, míg a Legida felvonulásán bántalmaztak egy újságírót, több kollegáját pedig megfenyegették - jelentette az MDR regionális közszolgálati televízió. Az MDR riportere szerint Lipcsében sokkal „durvább" volt a hangulat, mint a Drezdában tavaly október óta zajló hétfő esti Pegida-demonstrációkon, amelyeken eddig nem történt számottevő rendbontás.

A két mozgalom között nincs jó viszony. A Pegida-felvonulásokat szervező egyesület szerdai közleménye szerint a Legida még nem nyilatkozott arról, elfogadja-e a Pegida követeléseit összefoglaló dokumentumot, és a demonstrációról sem egyeztetett velük. Hozzátették: jogi lépéseket mérlegelnek a Legida ellen, mert nem akarják, hogy a közvéleményben összemosódjon a két mozgalom.

Ugyanakkor az egyesület vezetője éppen szélsőséges megnyilvánulások miatt kényszerült távozásra. Lutz Bachmann szerdán mondott le, miután gyűlöletre uszítás gyanúja miatt eljárás indult ellene. A drezdai ügyészség egy Facebook-bejegyzés miatt indított eljárást, amelyben Bachmann egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket és úgy vélekedett, hogy nincsenek „igazi" háborús menekültek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X