Budapesti beleegyezéssel jelentették fel a gyergyói polgármestert


-A A+

Budapest V. kerületének vezetése tudott arról, hogy konfliktus alakult ki a cég körül, amelyet a Belváros közösen alapított Gyergyószentmiklóssal. A kerület tudtával jelentette fel a Monturist Kft. a város időközben őrizetbe vett, majd kedd este szabadlábra helyezett polgármesterét még tavasszal – írja a vs.hu.

Az V. kerületi önkormányzat a magyarországi portálnak megerősítette: a Monturist Kft. a többségi tulajdonos, azaz belvárosi önkormányzat tudtával és beleegyezésével 2014. március 17-én jelentették fel a jelenleg hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsított Mezei Jánost.

Mint ismert, az ügyészség a Monturist Kft. ügyeit vizsgálja, a társaságot Gyergyószentmiklós közösen alapította az V. kerületi önkormányzattal. A Belváros pénzt, az erdélyi önkormányzat a Gyilkos-tó környékén lévő ingatlanjait adta a cégnek.

Az V. kerület közleményében emlékeztetett rá, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 50,9995%-os tulajdona van a cégben. „A társaság jelenlegi ügyvezetője, Virág Zsolt 2014-ben jelezte a belvárosi önkormányzat felé azt, hogy a társaság részére apportként bevitt 44 634 négyzetméter ingatlanvagyonból mintegy 16 000 négyzetméternyi ingatlant a tulajdonostárs, a Gyergyószentmiklósi Önkormányzat jogellenesen elvont” – írták.

Vitás területek

Az önkormányzat ezt követően intézkedett: jogászokat és igazságügyi könyvszakértőt kértek fel. A szakértők a helyszíni vizsgálat és az okiratok áttekintése után arra jutottak: pótolni kell az elmaradt telekkönyvezést, továbbá a mintegy 16 000 négyzetméter esetén, mely a társaság tulajdonát képezte, vissza kell állítani az eredeti állapotot. „Amennyiben ez nem lehetséges, kártérítést kell kieszközölni a jogellenesen elvont területekért” – írták.

A vitás területekkel kapcsolatos eljárások folyamatban vannak. Ezen eljárásokban az ügyvezető a fent említett igényt már bejelentette. Az eljárások lezárultával derül ki, hogy a mintegy 16 000 négyzetméter területet vagy annak ellenértékét kapja-e meg a társaság – közölte az önkormányzat.








EZT OLVASTA MÁR?

X