Silvio Berlusconi nem akar többé miniszterelnök lenni


-A A+

Hivatalosan bejelentette az aktív politikából való távozását Silvio Berlusconi volt kormányfő az Il Giornale napilapban csütörtökön megjelent közleményében. Közölte azt is, hogy december 16-át jelölte meg pártja, a Szabadság Népe (PdL) miniszterelnök-jelöltjének a megválasztására.berlusconi

"Az Itália iránti szeretetből őrültségeket és bölcs dolgokat is el lehet követni. Tizennyolc évvel ezelőtt őrületből léptem színre, ami nem volt bölcsesség nélküli, most ugyanezért inkább eggyel hátrébb lépek" - ezekkel a szavakkal jelentette be Silvio Berlusconi, hogy 1994 óta először nem ő lesz pártja miniszterelnök-jelöltje.

"A karizmatikus vezetőnek a miniszterelnök-jelöltségről való lemondásával lezárul a Berlusconi-korszak abszolút monarchiája. Első alkalommal egy vezető által alapított és vele egységben felnőtt párt kaput nyit a demokratikus vezetőválasztás előtt" - írta vezércikkében a Corriere della Sera konzervatív napilap. "Berlusconi feladta" - kommentálta a La Repubblica, hangsúlyozva, hogy "az örökös visszatérők sem tudnak szembeszállni az idő okozta kopással". A balközép napilap szerint Berlusconi azért lépett vissza, mivel biztos a PdL vereségében a jövő tavaszi választásokon, és Berlusconi nem szeret veszíteni. Arrivederci - írta  búcsúzásként Berlusconinak az Il Giornale, a Berlusconi család birtokolta napilap. Az újság főszerkesztőjének cikke szerint azért nem szabad isten áldjont mondani Berlusconinak, mivel "nála sose lehet tudni, hátha még visszatér". Az olasz sajtó úgy látja, Berlusconi visszalépésével a PdL-ben "megkezdődik a leszámolás". Máris hatan jelentkeztek a párt miniszterelnök-jelöltjének Berlusconi utódjaként.   

Berlusconi hozzátette, átadja a helyét a fiatalabbaknak. Utódja kiválasztásának időpontjaként december 16-át jelölte meg, akkor tarthatná a PdL az előzetes miniszterelnök-jelölti választást.

Ami a volt négyszeres kormányfő jövőbeli feladatait illeti, Berlusconi azt írta, "még jók az izmaim, és van egy kis eszem is, és az vár rám, hogy tanácsokat adjak, emlékezzek, meséljek és ítélkezzek beavatkozás nélkül".

Az olasz sajtó szerint Berlusconi bejelentése nem egyenlő a politikából való visszavonulással. A 76 éves politikus-vállalkozó "nem vonul nyugdíjba", a PdL-en belül vagy máshol "jelentős háttérszerepet" fog betölteni.

Giancarlo Galan PdL-politikus szerint Berlusconi "önfeláldozó lépése precedens nélküli az egoista olasz politikában". Pierluigi Bersani, a Demokrata Párt (PD) főtitkára "jó hírnek" nevezte Berlusconi távozását, hangsúlyozva, hogy Berlusconi nem tett mást, mint utánozta a PD-ben már megkezdődött generációváltást. Roberto Maroni, az Északi Liga elnöke kijelentette, Berlusconi nélkül "új távlatok nyílnak" a jobbközépen.

A Milan szurkolói külön üdvözölték Berlusconi döntését azt remélve, hogy ezentúl a politika helyett az állandó vesztessé vált csapatra koncentrál.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X