Egyre több halálos áldozatot számolnak a tajvani baleset után


-A A+

Már legalább 31 halottja van a szerdai tajvani repülőgép-szerencsétlenségnek, 12 embert még nem sikerül a folyóba zuhant gépről a felszínre hozni - számolt be az MTI szerint a helyi média csütörtökön.

A TransAsia Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járatát, amelynek fedélzetén összesen 58 ember volt, röviddel a felszállás után érte a baleset, a zuhanó gép - szárnyával egy hidat érintve - a sekély vizű Kilung folyóba csapódott. A zuhanás közben oldalára fordult gép egy gyorsforgalmi út részét képező hídon szárnyával egy taxit is kettészelt, a sofőr és utasa azonban - csodával határosan - könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést.

Az éjszaka is dolgozó mentők egy daru segítségével kiemelték a két turbóhajtóműves, ATR-72-es típusú gép több darabját, a törzsét és a farokrészt. A pilóta, a másodpilóta és a személyzet holttestét is azonosították, két embert 500 méterre találtak meg a roncsoktól. A 15 sérült túlélőt, köztük egy házaspárt kétéves gyermekével, kórházakban látják el, többük állapota súlyos.

Légügyi szakemberek a gép mozgásából arra következtettek, hogy a pilóta mindent megtett annak érdekében, hogy a gép ne a közeli, magas épületekkel teli lakónegyedre essen. A búvárok megtalálták a gép fekete dobozát, de a baleset okáról az illetékesek egyelőre nem nyilatkoztak. A tajvani polgári repülést felügyelő szerv ugyanakkor elrendelte a szigeten használatban lévő valamennyi ATR-72-es repülő biztonsági átvizsgálását. Az 1951-ben alapított TransAsiának, amely a sziget első magán légitársasága volt, hat ilyen gépe van.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a gépen 31, a kínai szárazföldről érkezett turista utazott, közülük hárman vannak a sérültek között. Hszi Csin-ping kínai államelnök, azonnal a tragédiában érintett családokról való gondoskodásra, valamint a tajvani hatóságokkal történő folyamatos kapcsolattartásra szólított fel. A kínai kormány tajvani ügyekkel foglalkozó hivatala munkacsoportot küld a helyszínre.








EZT OLVASTA MÁR?

X