Óriáskivetítőn mutatták be a jordániai pilóta kivégzését


-A A+

Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.

A pilótát, aki az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció kötelékében hajtott végre légicsapásokat az Iszlám Állam hadállásai ellen Szíriában, a hét elején elevenen elégették az iszlamista szervezet fegyveresei, és erről az interneten közzétettek egy felvételt. Egy újabb videofelvételen az látható, amint két férfi a vetítésen „Isten hatalmas” felkiáltásban tör ki.  

„Ez a sorsa mindenkinek, aki muszlimokra támad” – mondja egyikük. Egy másik férfi azt mondja, hogy a pilóta muzulmánok gyermekeit bombázta, és ezért megérdemli a halált. Egy tízéves fiú „boldognak” mondja magát a fogoly halála miatt, és hozzáteszi, hogy „maga is szívesen megégette volna”. 

A 26 éves Maáz al-Kasszaszbe pilótát tavaly december 24-én fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután F-16-os vadászgépe lezuhant. Megölésével a dzsihadisták feltehetőleg azt akarták elérni, hogy az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító ammáni kormány lépjen ki a nemzetközi koalícióból. Jordánia néhány órával az első videofelvétel megjelenése után kivégezte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két bebörtönzött tagját, és közölte, hogy növelni fogja erőfeszítéseit az IÁ elleni harcban.








EZT OLVASTA MÁR?

X