Szijjártó: a magyar közösség jogairól is tárgyalnak majd Aurescuval


-A A+

A romániai magyar közösség jogainak érvényesülése biztosan témája lesz Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel február végére tervezett találkozónak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Duna TV Közbeszéd című műsorában kedden.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy a román külügyminisztérium szerint a romániai magyar és a magyarországi román kisebbség helyzetének megítélésében nem alkalmazható a kölcsönösség elve, erre ugyanis nem tér ki a két állam közötti együttműködési és jószomszédsági szerződés. 

Szijjártó Péter közölte: napirenden van román kollégája hivatalos budapesti látogatása, amelyet feltehetően február végén tartanak, ennek azonban vannak feltételei, amelyek még nem teljesültek maradéktalanul. A magyar közösség jogainak "érvényesülése, vagy részben érvényesülése, vagy nem érvényesülése" nyilvánvalóan megkerülhetetlen témája lesz az egyeztetésnek - mondta.

Szijjártó Péter szerint stratégiai partnerként kell tekinteni Romániára több okból is: az ott élő magyar közösség miatt, továbbá azért, mert Németország után Románia a második legnagyobb exportpiaca Magyarországnak, és azért is, mert a közép-európai együttműködés nagyon fontos, "együtt tudunk erősek lenni". Ugyanakkor Magyarországnak határozottan képviselnie kell az álláspontját.

A román külügyminisztérium a kolozsvári polgármesteri hivatal kérésére fejtette ki az álláspontját abban a perben, amelyet egy Hollandiában bejegyzett, a magyar nyelvi jogokért küzdő egyesület indított a kolozsvári polgármesteri hivatal ellen a kétnyelvű (román-magyar) helységnévtábla kihelyezéséért. A pert alapfokon a civil szervezet megnyerte, a másodfokon ítélkező Kolozsvári Táblabíróság viszont úgy vélte, a holland szervezetnek nincs felperesi minősége a kolozsvári magyarokat érintő kérdésben. "A megértésről, együttműködésről és jószomszédságról szóló román-magyar szerződés nem írja elő, hogy ha az egyik állam kedvezőbb szabályozást vezet be a kisebbségek számára, a másik államnak is be kellene iktatnia ezt a saját törvényeibe" - áll a román külügyminisztérium által készített dokumentumban. A román tárca példaként említi, hogy a kölcsönösség elve alapján a magyarországi román közösséget megilletné egy mandátum az Országgyűlésben. A dokumentumban megemlítik, hogy a magyar törvények lehetővé teszik az "etnobiznisz" kialakulását a kisebbségi érdekképviseletben. Kitérnek arra, hogy Magyarország elméletben biztosítja az anyanyelvi oktatást a román közösségnek, a gyakorlatban azonban a legtöbb román iskolában "idegen nyelvként oktatják a román nyelvet". A román külügyi tárca arra is kitér, hogy a magyarországi gyakorlattal szemben Románia modellértékűen biztosítja a magyar kisebbség jogát az anyanyelvi oktatáshoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X