Így várják Budapesten Vlagyimir Putyin orosz államfőt


-A A+

Kedden érkezik meg Budapestre Vlagyimir Putyin orosz elnök, ahol csupán néhány órát tölt. A jelentős diplomáciai esemény miatt a főváros több, frekventált közlekedési csomópontján is útlezárások lesznek.

A forgalomkorlátozások február 17-én 12 órától 21 óráig tartanak, és összesen tizennégy kerületet érintenek. A gépjárművezetőknek útlezárásokkal és megállási tilalmakkal kell számolniuk. Az orosz elnök várható útvonalán rendőri felügyelettel még a csatornafedeleket is lehegesztették.

Találkozik majd Orbán Viktorral és Áder Jánossal is, de civilekkel és üzletemberekkel nem lesz programja. Ellenben feltehetően részt vesz egy koszorúzáson, amely nem a Szabadság téri szovjet emlékmű lesz, de pontos információt nem közöltek róla. Jó eséllyel az orosz pénzből felújított szovjet katonai parcellákat látogatja meg a Fiumei úti sírkertben.

Tüntetést szervez az orosz elnök látogatásának előestéjére a Humán Platform mozgalom. Putyin: nyet! Európa: igen! – a szervezők ezzel a címmel hirdették meg az eseményt, a demonstráció résztvevői a program szerint a Keleti pályaudvartól a Nyugati pályaudvarig vonulnak át.

A találkozón az ukrajnai helyzet mellett a legfontosabb téma lehet a 2015-ben lejáró hosszú távú gázszerződés kérdése.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X